Szijjártó Péter: Megállapodás született a paksi kivitelezési és finanszírozási szerződés módosításáról

Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak érdekében, hogy lehetővé váljon az atomerőmű-beruházás folytatása és mielőbbi átadása - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.

A Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalást követően Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és az arra adott válaszok nem könnyítették meg a paksi bővítés előrehaladását.

Bár eddig sikerült elérnünk, hogy a nukleáris ipar, az atomenergia nem esik szankciós intézkedések alá, de jól láthatóan sok esetben politikai eszközökkel és jogtalan döntésekkel próbálják gátolni Európa-szerte Magyarország és Oroszország sikeres nukleáris együttműködését

- szögezte le.

A paksi beruházásról szóló szerződések most már több mint kilenc éve köttettek. Nyilvánvaló, hogy a háborútól és a szankcióktól függetlenül is az élet, a műszaki és technológiai helyzet változott annyit, hogy ezekhez a szerződéses keretekhez hozzá kell nyúlni annak érdekében, hogy ezt a beruházást végre lehessen hajtani

- mutatott rá.

A szankciók erre még rátesznek egy lapáttal, így meg kellett találni azokat a jogi kereteket a meglévő szerződések módosításával, amelyek biztosítják számunkra, hogy az atomerőművet fel tudjuk építeni

- fogalmazott.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy a feleknek sikerült megállapodniuk a kivitelezési és a finanszírozási szerződés módosításának mikéntjéről is, ennek nyomán pedig az utolsó szövegezési feladatokat végzik már a jogászok.

Amennyiben ezzel megvannak, jóváhagyásra azonnal benyújtjuk ezeket a szerződésmódosításokat Brüsszelben az Európai Bizottság számára

- tájékoztatott.

Reméljük, hogy az Európai Bizottság nem kívánja kockára tenni a magyar energiaellátás hosszú távú biztonságát. Mivel a paksi új blokkok megépítése tudja garantálni hosszú távon, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban lesz, hogy Magyarországon az energiaellátás fenntartható módon és normális áron tudjon történni az elkövetkezendő időszakban is

- tette hozzá.

A rezsicsökkentés fenntartása, a hosszú távú energiaellátásunk biztonsága tekintetében Paks, az új paksi blokkok egyszerűen nélkülözhetetlenek, ezért azt reméljük, hogy a kivitelezési és a finanszírozási szerződésmódosítást az Európai Bizottság gyorsan jóvá fogja hagyni, hogy tudjunk haladni tovább ezzel a beruházással

- mondta.

A miniszter ezt követően jó hírnek nevezte, hogy végeztek az úgynevezett résfal-monitoring tesztekkel, és ezek eredményeit benyújtották az Országos Atomenergia Hivatalhoz bírálatra, illetve átadták a paksi erőmű vezetése számára tanulmányozásra.

Reméljük, hogy a teszteredmények gyors kiértékelésére kerül sor (.), és akkor megindíthatjuk a résfalazást, ami fontos lépés az építkezés előkészítése során

- húzta alá, rámutatva, hogy ennek célja a már működő és a még épülő blokkok biztonságának garantálása az építkezés során.

Végül arról is beszámolt, hogy két rendkívül fontos tervezési munka is nagy lépésekkel halad előre: az egyik a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelésére vonatkozik, egyelőre a talajvíz szintjéig, a másik a talaj szilárdítást fogja majd lehetővé tenni.

Haladunk itt is a beruházással, de a finanszírozási és a kivitelezési szerződés pontosítására volt szükség ahhoz, hogy ebben a megváltozott környezetben ez a beruházás garantáltan végrehajtható legyen

- összegzett.

Tudomásul kell venni, hogy a magyar energiaellátás biztonságához az Oroszországgal való együttműködésre szükség van, és ma a végrehajtott tárgyalásokon mindazokat a megállapodásokat meg tudtuk kötni, amelyek a következő időszakra továbbra is biztonságba helyezik, biztonságban tartják Magyarország energiaellátását

- tudatta.

Forrás: MTI / Címlapfotó: Szijjártó Péter/Facebook

2023. április 11. 14:56
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...