Szijjártó Péter: Már csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben

Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.

A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe.

Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben - tájékoztatott.

Ismertette, hogy hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre - tette hozzá.

A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz majd részt az ISS-en, ahol magyar űreszközöket fog tesztelni és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára.

Szijjártó Péter közölte, hogy a következő évben az érintettek további képzéseken és teszteken fognak átesni annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen.


"Mindenesetre az elkövetkezendő nagyjából egy esztendő ennek a négy űrhajós-jelöltnek kifejezetten izgalmas lesz, és mi is izgalommal várjuk, hogy ki az, aki közülük végül a legjobb lesz" - fogalmazott.

A miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, minden előrejelzés arról szól, hogy az űripar a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparága lesz, és ebből Magyarország is ki kívánja venni a részét, ezért hirdették meg a magyar űrstratégia keretében az újabb nemzeti kutatóűrhajós programot.

Rámutatott: Magyarországnak talán sokak számára meglepő módon ezen a téren komoly hagyományai vannak, hazánk világszerte elismert műszaki teljesítménnyel rendelkezik az űriparban.

"És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy azon nemzetek sorába tartozunk, amelyek már adtak kutatóűrhajóst a világnak" - mondta Farkas Bertalanra utalva.

Forrás: MTI

2023. március 04. 11:49
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Tisza Párt házi médiájában már régóta sztár a Bokros-csomag névadója. Bokros Lajossal pár hónapja Kéri László kész...
Műtétre vár, de a súlya miatt nem vállalják az orvosok a beavatkozást. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor...
family
A Fidesz frakcióvezetője megunta, hogy a „balos és liberális újságírók/propagandisták másfél hete lapítanak az ügybe...
Az angol férfi azt mondta, azért vesztek össze, mert az áldozat nem vele foglalkozott. További részletek a Tényekben...
A nevelőanya rizses húst akart lenyomni a kisfiú torkán, végül a gyerek megfulladt. További részletek a Tényekben 18...