
A hátrányai, kockázatai ellenére is megéri az eurót bevezetni?

Bilincsben vitték a minap a letartóztatási tárgyalására az 50-es éveiben járó nyíregyházi férfit, aki nemcsak kereskedett a kábítószerrel, hanem többször is azzal fizetett kislányoknak szexért. A legfiatalabb áldozata mindössze 13 éves volt.
A bíróság folyosóján a férfi azzal próbált védekezni, hogy azt hitte már nagykorúak a Huszár-telepi lányok és csak segíteni szeretett volna az életkörülményeiken. A környéken lakók azt mondták, nem érte őket váratlanul az újabb ügy, ugyanis napi szinten tapasztalják a gyermekprostitúciót.
A helyiek szerint a lányok pár ezer forintos bérért dolgoztak.
A lányokat kihasználó szexuális ragadozó telefonját és számítógépét lefoglalta a rendőrség. Rengeteg gyermek pornográf felvételt találtak rajtuk, sőt a saját szexuális együttléteit is levideózta a kislányokkal.
Ezért őt kábítószer-kereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása és gyermek pornográfia miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe is vették
– mondta a Tényeknek Borsodi-Buss Emese a vármegyei főügyészség szóvivője.
A bíróság letartóztatta a férfit, aki úgy tudjuk, egy Nyíregyházán ismert vállalkozó. Ha elítélik, akár 15 évet is kaphat.

A hátrányai, kockázatai ellenére is megéri az eurót bevezetni?

Vizsgálják a hihetetlen lottónyereményeket

Perceken múlt az élete - megmentette szerelmét Budapesten

Nyilatkozott az egri gyilkos lánya, borzasztó részletek derültek ki

Még egy város, ahol rákkeltő anyag került az utakra – korlátozták a forgalmat

Itt a nagy bejelentés, leáll a nemzetközi reptér Debrecenben

Rémülten figyeltek az emberek Salgótarjánban, haragjában pusztítani kezdett a helyi tűzvarázsló

Holttestet találtak egy levéli házban, kiderült, kié

Az olajválság miatt újra nagyon népszerűek lettek az elektromos autók

Lebontottak két autót az M0-son, videón az érthetetlen baleset

Új külföldi vevők is is megjelentek a hazai ingatlanpiacon

Falon át szökött meg egy elítélt a börtönből Hajdú-Biharban