Szijjártó Péter: Magyarországnak új kapcsolatokra, új utánpótlási útvonalakra van szüksége

Az ukrajnai háború miatt a régi ellátási útvonalak elakadtak, megsemmisültek. Ezért Magyarországnak új kapcsolatokra, új utánpótlási útvonalakra van szüksége, és a türk államok hidat képezhetnek Kelet és Nyugat között - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek Isztambulban adott, a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóinterjúban.

Szijjártó Péter példaként említette, hogy Magyarország új gázszerződést írt alá Törökországgal, a jövő év elején 275 millió köbméter gázt vásárol az országtól. Tehát nem Törökország közvetítésével, hanem magától Törökországtól vásárol, ez az első alkalom – közölte az MTI.

Beszélt arról is: a világ egyik legnagyobb török infrastruktúra-építő vállalata stratégiai együttműködést alakít majd ki a legnagyobb magyar vasútépítő céggel. Összefognak, és együtt indulnak pályázatokon Európa harmadik piacain.

Megemlítette, hogy a Turkish Airlines nagyon fontos szereplője a magyar polgári légiközlekedési piacnak. Remélik - mondta -, hogy a Turkish Airlines a jövőben még jobban odafigyel Magyarországra, több járattal, még nagyobb jelenléttel a magyar repülőtereken.

Arra a kérdésre, hogyan viszonyul az Európai Unió azokhoz a lépésekhez, amelyeket Magyarország a türk államokkal és különösen Törökországgal kapcsolatban tesz, Szijjártó Péter képmutatónak nevezte az EU magatartását. Mindazok a kormányok, amelyek a nemzetközi liberális mainstream ellen fordulnak, "igazságtalan, alaptalan és elfogult" támadások célpontjai - jelentette ki.

Kitért arra: Recep Tayyip Erdogan török elnököt többször is azzal vádolták, hogy nem demokratikus, akárcsak Magyarországot. Miközben "bármelyik európai politikus örülne, ha olyan előnnyel nyerne választást, mint Erdogan elnök, vagy mint ahogy mi nyertünk Magyarországon".

Nagy előnynek nevezte, hogy a török és a magyar politikai rendszer stabil, "a vezetőinket tisztelik, és a vezetőinket támogatja a közvélemény, mert megnyerték a választásokat és többséget szereztek a parlamentjeikben". Európában a helyzet egy kicsit más - folytatta Szijjártó Péter, hozzátéve: nagyon törékeny politikai rendszereik vannak, nagykoalíciókkal, nagyon színes koalíciókkal és kisebbségi kormányzással.

"Ezért irigykednek Törökországra és Magyarországra, ha a politikai stabilitásról van szó."

Amikor a vízumliberalizációról, -könnyítésről és a vámunió modernizálásáról van szó, Magyarország a kisebbséghez tartozik az Európai Unióban, amikor a mellett érvel, hogy mindkettő gyorsabban valósuljon meg 

- emelte ki.

Magyarország álláspontja szerint a szoros gazdasági együttműködés Törökországgal kifizetődő lenne az EU-nak is, tekintve, hogy az unió gazdaságilag nagyon rossz állapotban van - közölte a miniszter. Csökken az EU versenyképessége, a szankciók "megölik" az Európai Unió gazdaságát. Törökországgal a migráció miatt is szorosabb együttműködésre lenne szükség - mondta. Úgy fogalmazott: "ha Törökország nem véd meg minket délen, akkor óriási nyomás nehezedik majd ránk."

Arra a felvetésre, hogy cikkekben, hírekben megkérdőjelezik Magyarország uniós lojalitását, különösen az orosz-ukrán válság tekintetében, Szijjártó Péter azt mondta, két oka van, hogy "Brüsszel miért megy általában szembe Magyarországgal". Először is, az országnak 2010 óta jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata kormánya van, amely a nemzeti érdeket tartja elsődlegesnek, Brüsszelben pedig a "nemzetközi liberális fősodor dominál". A második ok, hogy folyik egy vita az Európai Unió jövőjéről. Vannak bizonyos tagállamok és intézmények Brüsszelben, amelyek "Európai Egyesült Államokat" szeretnének létrehozni. Az EU olyan lenne, mint egy szuperállam, nem számítanának a nemzeti sajátosságok, a tagállamoknak még több hatáskört kellene átadniuk Brüsszelnek.

Magyarország azonban nem gondolja, hogy ez a helyes út - tette hozzá -, álláspontja szerint az EU-nak erősnek kell lennie, és ehhez a tagállamokat kell erőssé tenni. A tagállamoknak tehát ragaszkodniuk kellene az örökségükhöz, a vallásukhoz, a történelmükhöz, a sajátosságaikhoz, ahelyett, hogy feladnák azokat, amit viszont most a liberális mainstream akar.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország a lehető leghamarabb békét akar. Ez az álláspontja nagyon sajátos helyzetéből fakad, abból, hogy Ukrajnában van egy nagy magyar közösség, és ennek a közösségnek a tagjait is mozgósítják az ukrán hadseregbe, "és ezek a magyar emberek meghalnak". Meg kell állítani a háborút, tűzszünettel, béketárgyalásokkal, békekötéssel 

A kapcsolatokat Oroszországgal nagyon fontosnak és elengedhetetlennek nevezte a miniszter, ezt azzal indokolva, hogy Magyarország energiaimportjának nagy része Oroszországból származik. Az energiaellátáshoz szükség van forrásra és csővezetékre - mondta. Hangsúlyozta: "ha (...) megszakítjuk az energiakapcsolatunkat az oroszokkal, akkor fizikai értelemben a jelenlegi infrastruktúra nem elegendő az ország ellátásához".

Ha elvágjuk a kőolajvezetéket például Oroszországból - fűzte hozzá -, akkor marad a Horvátországon áthaladó vezeték, amelynek sokkal kisebb a kapacitása, és nem tudná ellátni Magyarországot és Szlovákiát sem, amelyet most szintén Oroszország lát el.

Azt mondta: Horvátország ahelyett, hogy növelte volna a kapacitást, megemelte a tranzitdíjat. Így lehetetlenné tette, hogy Magyarországnak legalább "a reménye megmaradjon" a diverzifikációra. Ugyanez a helyzet a gázzal: "ha leállítjuk a szállítást a Török Áramlat gázvezetéken", a többi bejövő vezeték "nem tud ellátni minket".

Amikor azokról a területekről van szó, amelyeket nem érintenek a szankciók, Magyarország "normális módon" folytatja az együttműködést Oroszországgal, "mert ez a mi nemzeti érdekünk" - jelentette ki Szijjártó Péter a Bloombergnek adott interjúban.

Címlapfotó: Facebook/Szijjártó Péter hivatalos oldala

2023. szeptember 17. 15:52
A kikiáltási ár ötszöröséért kelt el árverésen a Titanic egyik túlélőjének képeslapja
A kikiáltási ár ötszöröséért, 300 ezer angol fontért (143 millió forint) kelt el egy angliai árverésen az 1912-ben ...
A jemeni fővárost ért amerikai légicsapásban legkevesebb nyolcan meghaltak
A jemeni fővárost ért amerikai légicsapásban legkevesebb nyolcan életüket vesztették az éjszaka - állították a húszi...
Feladta magát egy olaszországi rendőrőrsön a dél-franciaországi mecsetbeli gyilkosság gyanúsítottja
Őrizetbe vették a dél-franciaországi mecsetben történt gyilkosság feltételezett gyanúsítottját, miután az "feladta m...
Ismét tüzet nyitottak egymásra indiai és pakisztáni katonák
Az indiai erők vasárnap ellencsapást mértek a pakisztáni hadsereg katonáira a két ország közötti de facto határ ment...
Vlagyimir Putyin bejelentette: Vége!
Egyben háláját fejezte ki.
Zajlanak a konklávé előkészületei
Bezárták a Sixtus kápolna kapuit, elkezdődtek az előkészületek a konklávéra a Vatikánban. Hétfő óta már nem fogadnak...
Angol bajnok Szoboszlai, történelmet írt
Történelmet írt Szoboszlai Dominik, miután a Liverpool csapatával megnyerte az angol labdarúgó bajnokságot. A vasárn...
Egyedi ajándékokat vesznek a ballagóknak
Fényképes plüssfigurákat, gravírozott tollakat, de még pénzzel töltött léggömböket is vesznek a ballagóknak a család...
Nem figyelt és szembe ment a forgalommal
Elnézte a sávokat, majd szembe ment a forgalommal egy eltévedt sofőr Budapesten. A megdöbbentő esetről videó is kész...
Két évet kapott a gitározó késelő
Hátba szúrta saját öccsét egy férfi Gemzsén, a férfi nem is érti, hogyan került a kezébe a kés, azt mondja, a rendőr...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.