
Orbán Viktor: Április 12. A biztos választás!
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Tranzit fesztiválon mondott beszédében először a nemzetközi politikában napjainkban tapasztalható erős bizonytalanságról beszélt, és rámutatott, hogy ennek ellenére a magyar külpolitikai mozgástér széles. Kiemelte: ezt a mozgásteret alapvetően két tényező határozza meg, az egyik a földrajz, a másik, ami ennél is fontosabb, pedig az, hogy mi hazánk célja, és képes-e erre a kormány a saját nézőpontjából tekinteni kizárólag.
Márpedig a mostani rendkívül magas és erőteljes hullámok közepette világosan le kell szögezni, hogy a magyar külpolitika célja nem lehet más, mint a magyar érdekek érvényesítése
- mondta.
Aláhúzta, hogy az ezen célokat korlátozni kívánó erőfeszítések leküzdését nagyban segíti az, hogy Európában a magyar külpolitikának van a legnagyobb legitimációja, mivel tavaly a választásokra már a megváltozott világpolitikai környezetben került sor, és az emberek világosan döntöttek a biztonság garantálását, a nemzeti érdek képviseletét zászlajára tűző oldal mellett. Hozzátette: a magyar külpolitikai irány tartható egyedül morálisan is, ugyanis a kormány egyetlen lépést sem tett az elmúlt másfél évben, amely meghosszabbította volna az ukrajnai háborút vagy akár egy ember halálához is hozzájárult volna.
Ilyen legitimációjú külpolitika, mint a magyar, nincs még egy Európában, egész egyszerűen azért, mert nincs még egy ekkora támogatottsággal rendelkező kormány Európában, mint a mienk
- közölte.
Szijjártó Péter kiemelte: "mi vagyunk az egyetlenek Európában, akik a legnagyobb legitimációból fakadóan, a legszuverénebb külpolitikát tudjuk végrehajtani, amelynek középpontjában kizárólag a saját nemzeti érdek áll".
Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy még a legnagyobb európai országok kormányai is bizonyos megfelelési kényszerrel állnak szemben, és próbálják a még erősebbnek gondolt szereplők "jóakaratát, dicséretét, buksisimogatását kivívni".
Minden külügyi tanácsülés úgy kezdődik, hogy a külügyi főképviselő büszkén mondja el, hogy amit szállítottunk, az már majdnem nem tudom hány százaléka annak, mint az amerikai. Kit érdekel? Belehajszoltuk magunkat ebbe a spirálba. Emellett pedig belehajszoltuk magunkat egy ilyen szankciós spirálba. Már nem tudunk mit kitalálni, hogy milyen olyan ágazat van, amit még nem szankcionálunk
- figyelmeztetett.
Elítélte a fegyverszállításokat, leszögezve, hogy ez csak újabb emberek halálát okozza és az eszkaláció kockázatával jár, valamint rámutatott, hogy az Európai Unió, a saját gazdaságára nézvést káros szankciókkal, egyetlen lépéssel sem tudott közelebb kerülni a békéhez.
A mai rendkívüli, embert, országot és nemzetet próbáló időszakban nem lehet más a mi feladatunk, mint hogy a magyar külpolitikát magyarnak és szuverénnek tartsuk meg
- vélekedett.
A hullámok még nagyobbak, a hullámok még erőteljesebbek, mint amilyenek voltak tavaly, ezért most még nagyobb szükség van arra, hogy a horgonyt jól dobjuk le, jó helyre, és jó erősen kapaszkodhassunk bele
- fogalmazott.
A miniszter kitért az utóbbi évtized válságaira, a pénzügyi, a migrációs, az egészségügyi krízisre, illetve az ukrajnai háború kitörésére, amelynek nyomán a feje tetejére állt az eddigi világrend.
Épp ezért az elkövetkezendő években nem a víz kisimulására, hanem még tarajosabb hullámokra kell számítani. A nemzetközi politika lökdösődésről, helyezkedésről, nyugtalanságról fog szólni
- közölte.
Ilyenkor pedig - mint figyelmeztetett - fel szoktak futni a gazdasági típusú zsarolások, a lejárató, álhírek terjesztésére és egy-egy ország tönkretételére irányuló akciók, a külső beavatkozások. Aláhúzta: ez az elmúlt évek választásain is jól látható, külső beavatkozás történt minden olyan politikai erő ellen, amely nem a globalista, liberális oldalt képviseli. Erre példaként hozta fel Csehországot és Szlovákiát, ahol pár héttel a választás előtt tartóztatják le a legesélyesebb párt egyik legfőbb jelöltjét. Hozzáfűzte: a lengyel kormánypártnak is óriási nemzetközi nyomással kell szembenéznie a közelgő választás előtt.
És ha azt megnézzük, hogy melyik az egyetlen ország, ahol a külső beavatkozási kísérlet nagyon csúnya kudarcot vallott, akkor az Magyarország
- jelentette ki, rámutatva, annak ellenére történt ez így, hogy hazánkban fordították erre GDP-arányosan a legtöbb pénzt.
Szijjártó Péter világszinten is egyedülállóan sikeresnek nevezte a nemzetközi trendekkel szembemenő magyar külpolitikai stratégiát, s ezzel összefüggésben üdvözölte, hogy Magyarország ki tudott maradni a szomszédban zajló háborúból.
Egyetlen olyan lépést sem tettünk az elmúlt másfél évben, amely meghosszabbította volna a háborút vagy akár egy ember halálához is hozzájárult volna. Egyetlen ilyen lépést nem tettünk. Ez a morálisan tartható külpolitikai irány, mert az egyetlen morálisan tartható külpolitikai irány egy háború esetében, hogy mentsük az emberéleteket
- hangsúlyozta.
Minden, ami ezzel ellentétes, azt gondolom, hogy morálisan tarthatatlan (...) Magyarország, a magyar emberek, a magyar nemzet lelkiismerete tiszta lehet, és ezt sajnos ma Európában - fogalmazzunk eufemisztikusan - nem mindenki mondhatja el magáról
- mondta.
Forrás: MTI

Orbán Viktor: Április 12. A biztos választás!

Sulyok Tamás döntött, hogy mikor lesz a parlamenti választás

Itt a bizonyíték: a Tisza nem támogatja a háborúellenes aláírásgyűjtést és lenézi a vidékieket

Gulyás Gergely: a választások tétje, hogy kimaradunk-e a háborúból

Bóka János: Brüsszel Magyar Péterre tette meg tétjeit, mert tőle együttműködést vár

NGM: folytatjuk a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

Szentkirályi: nem igaz, hogy Bajnai Gordon visszavonult

Orbán Viktor, Donald Trump, Andrej Babis, Geert Wilders és mások is promótálják az idei CPAC Hungaryt

Menczer Tamás elárulta, hogy mondhatna nemet Magyar Péter Webernek

Orbán Viktor: a Tiszának marad a politikai bűvészkedés, ezért állnak elő napról napra egyre nagyobb képtelenségekkel

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó