Szijjártó Péter: Magyarország nem szavazza meg a gázfelhasználás csökkentését

Az Energetikai Tanács egy politikai megállapodást kötött a földgázfelhasználásának a csökkentéséről [...] egyedül mi jeleztük, hogy nemmel szavazunk, tehát Magyarország nemmel szavaz erre a rendeletre, tekintettel arra, hogy az teljes egészében figyelmen kívül hagyja a magyar emberek érdekekeit – mondta Szijjártó Péter Brüsszelben a Magyar Nemzet írása szerint.

A kormány eldöntötte, hogy további hétszázmillió köbméternyi földgáz beszerzése szükséges az eddigi leszerződött mennyiségek felett – mondta Szijjártó az Energetikai Tanács ülésén.

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy a két új atomreaktor felépítésének az ütemezése felgyorsul, és 2030-ra elindul a termelésük.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány biztosítja, hogy valamennyi magyar háztartás és vállalat megfelelő mennyiségű energiát kapjon. Elmondta, hogy a gázellátás egyelőre folyamatos és zavartalan, a török vezetéken felől a napi ellátásnak körülbelül fele érkezik.

"Csak annyit mondanék, ha ezt annak idején nem építettük volna meg, akkor nagy bajban lennénk" – mondta a tanácskozáson, utalva arra, hogy korábban a vezeték miatt többen is bírálták a magyar kormányt.

Korábban Szijjártó közölte, hogy az elhúzódó ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók következtében Európa-szerte energiaválság alakul ki, így az elsődleges kérdés már nem a földgáz ára, hanem hogy lesz-e elegendő mennyiség a téli fűtési szezonra – olvasható a Vg.hu cikkében.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hozzátette, a kormány célja, hogy Magyarország lokális kivétel legyen a kontinentális válságban.

Az Európai Bizottság közleménye szerint a tagállamok vállalták, hogy augusztus 1. és március 31. között az elmúlt öt év átlagához képest 15 százalékkal csökkentik a gázfelhasználást, a saját választásuk szerinti intézkedésekkel.

A rendelet azt is lehetővé teszi, hogy az ellátásbiztonsággal kapcsolatban uniós riasztást adjanak ki, amely esetben a gázkereslet csökkentése kötelezővé válik.

Az előzetesen kiszivárgott információknak megfelelően szinte mindenki kapott bizonyos engedményt. Mentesülnek az olyan országok, mint Írország és Málta, amelyek nem kapcsolódnak az uniós gázhálózatokhoz, valamint azok is, amelyek elektromos hálózata nincs szinkronban az európaival és jelentősen függ a gáztól.

Ideiglenes mentességet kaphatnak azok a tagállamok is, amelyek túlteljesítik a gáztárolók feltöltésére vonatkozó uniós célt, ha a kritikus fontosságú iparágaik túlságosan függenek a földgáztól, illetve abban az esetben, ha a gázfogyasztásuk legalább nyolc százalékkal nőtt tavaly az ötéves átlaghoz képest.

2022. július 26. 15:42
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...