Szijjártó Péter: Magyarország kettős nyomással néz szembe kelet és dél felől

Magyarország kettős nyomással néz szembe, hazánk kelet felől 830 ezer menekültet fogadott be, dél felől pedig csak idén 110 ezer illegális bevándorlót tartóztatott fel - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Genfben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának ülésén arról számolt be, hogy a magyar hatóságok mindenkiről gondoskodnak, aki az Ukrajnából zajló háború elől menekül, ugyanakkor továbbra sem engedik be a migránsokat a déli határon, ahol "az agresszió új szintje tapasztalható".

"Ezek mind európai feladatok, amelyeknek meg fogunk felelni az elkövetkező időszakban is. Keletről beengedünk, délről pedig megállítunk mindenkit, még akkor is, ha az ennek kapcsán felmerülő hatalmas költségeknek csak a két százalékát térítette meg Brüsszel számunkra" - szögezte le.

Szijjártó Péter aláhúzta: "Európa kritikus időszakban van, olyan kihívásokkal állunk szemben egyidőben, amelyek közül még egy is sok lenne, az ukrajnai háború nem csak a fizikai biztonságunkat teszi kockára, hanem a gazdaságunkat és az energiaellátásunkat is".

"Ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy az európai döntéshozatal visszatérjen a józan ész talajára, és ideológiai, érzelmi döntések helyett olyan döntések szülessenek, amelyek nem veszélyeztetik Európa versenyképességét és biztonságát, valamint nem az európai, s benne a magyar emberekkel akarják megfizettetni a szomszédban zajló háború árát" - fogalmazott.

"Meg kell érteni, hogy az európai gázellátás 40 százalékát nem lehet egyik napról a másikra új forrásokra lecserélni, ez egyszerűen fizikailag kizárt. És meg kell érteni azt is, hogy a globális minimumadó bevezetése tovább sújtaná az Európai Unió amúgy is csökkenő versenyképességét és munkahelyek százezreit sodorná veszélybe, rövid idő alatt immár másodszor" - közölte a miniszter.

Fotó: MTI

"Ezért bár Magyarország támogatott minden szankciót Oroszország ellen az Ukrajnával szembeni agresszió miatt, nem támogatjuk az olyan intézkedéseket, amelyek veszélybe sodornák az energiaellátást" - mondta.

Szijjártó Péter a nap folyamán találkozott a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatójával, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának elnökével és a Genfi Biztonságpolitikai Központ (GCSP) igazgatójával is.

2022. július 08. 16:50
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family