Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia is közvetlenül és súlyosan érzi a háború és a migráció hatásait

Magyarország és Szerbia egyszerre érzi közvetlenül és súlyosan a saját bőrén az ukrajnai háború és az illegális bevándorlás hatásait, ezért mindkét fél a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában érdekelt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerb kollégáját fogadta kedden. Ivica Dacic Orbán Viktorral is tárgyalt.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Ivica Dacic szerb külügyminisztert, a belgrádi kormány miniszterelnök-helyettesét, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására tartózkodik Magyarországon - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

A külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az Ivica Daciccsal közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Magyarország és Szerbia sorsközösségét hangsúlyozta, rámutatva, hogy ezen két fontos biztonsági kihívás kevés más országot sújt egyszerre hasonló mértékben Európában.

A szomszédság és a földrajzi közelség miatt a háború biztonsági hatásai, illetve a szankciók gazdasági és energiabiztonsági hatásai közvetlenül érintenek mindkettőnket - jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a nyugat-balkáni útvonalon erősödő migrációs nyomás is közvetlenül érinti a két felet.

"Mindketten abban vagyunk érdekeltek, hogy mielőbb béke legyen Ukrajnában. A háború elhúzódása és esetleges eszkalációja súlyos veszélyeket jelent mindkét ország számára" - fogalmazott.

Sem a magyarok, sem a szerbek nem felelősek ezért a háborúért, de annak árát mindkét nemzet fizeti - tette hozzá.

"Értjük, hogy ez száz vagy ezer kilométerekre innen nem tűnik ilyen súlyosnak, de aki eszkalációt vagy a háború meghosszabbítását okozza, az a mi nemzeti érdekeinkkel is ellentétesen cselekszik" - húzta alá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kétoldalú együttműködésből mindkét fél sokat profitál, amit az is mutat, hogy a magyar-szerb kereskedelmi forgalom tavaly 75 százalékkal nőtt, óriási rekordot döntve.


Példaként hozta fel, hogy hazánk "energiabiztonságának záloga" most Szerbiában van, miután a Török Áramlat az egyetlen, kelet-nyugati irányban 100 százalékos kapacitással üzemelő gázvezeték a kontinensen jelenleg.

Kiemelte: tavaly 4,8 milliárd köbméter földgáz érkezett Magyarországra Szerbián keresztül, ami a teljes hazai felhasználás feléhez közelít, a másik irányban pedig 438 millió köbmétert szállítottak.

Emlékeztetett, hogy a Török Áramlat építése ellen komoly nyomást fejtettek ki egyes szövetségesek, de az napjainkban sehogy sem lenne kiváltható. "Ha akkor a szerbek és mi, magyarok, nem álltunk volna ellen a nyomásnak, akkor ma hatalmas bajban lennénk" - hangoztatta.

Közölte, Magyarország kész új infrastrukturális beruházások végrehajtására Szerbia kőolajellátás-biztonságának megteremtése érdekében, illetve a felek öt éven belül megduplázzák a két ország közötti villamosenergia-összeköttetés kapacitását.

 


A miniszter kitért arra a "Kész átverés show-ra", amelyet "néhány baloldali politikus" folytat, akik "hatalmas csodaként felfedezték", hogy fűtési időszakban csökkent a betárolt földgáz mennyisége, de ez teljesen természetes folyamat.

Leszögezte: a tározók töltöttsége jelenleg az éves felhasználás 42 százalékát fedezi hazánkban, míg az európai átlag mindössze 21 százalék.

"Arra kérem önöket, ne engedjék átverni magukat, Magyarország energiaellátása biztonságban van" - mondta.

Rámutatott, hogy ha a kitárolás üteme csökken, az azért történik, mert az ipar kevesebb földgázt használ fel, nem pedig azért, mert pár hónap alatt óriási szél-, víz- és hőerőművek épültek. "A földgáz-felhasználás radikális csökkenése a gazdasági recessziót vetíti előre" - fogalmazott.

Szijjártó Péter a szerb-koszovói konfliktussal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Magyarország a békés megoldásban, a párbeszéd útján létrejövő kompromisszumban érdekelt, ezért is vállalta korábban a NATO koszovói békefenntartó műveletének (KFOR) vezetését.

Úgy vélte, hogy ezen kompromisszumkeresés sikerét veszélyeztethetné, ha különböző európai formációk idő előtt felvennék Koszovót, ezért a kormány nemmel fog voksolni, ha szavaznak arról, hogy Koszovót tagként felvegyék-e az Európa Tanácsba.

MTI/Fotók: MTI/Bruzák Noémi/Fischer Zoltán

2023. január 10. 11:40
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Tények Plusz adás, 2025. július 8., kedd
A PUSZTÍTÁS MÁSNAPJA - Padlóra küldte az országot a vihar. Fákat csavart ki, házak tetejét tépte le, leállat a repté...
family
Én leszek a Nagy Ő!
Nincs több titok, lehullt a lepel. Bombaként robbant a hír, kiderült, ki lesz a következő Nagy Ő, akinek a kegyeiért...
family
Csak egyszer az életben!
Egy igazi csoda történt nemrég! Riporter kollégánk Túristvándiban forgatott, ahol megismerte Tóth Ilonát, egy egyedü...
family
Minden rajtam múlik!
Nem gyerekjáték: házat építenek helikopterrel! Egy magyar házaspár úgy döntött: nem várnak tovább a csodára, inkább ...
family
Tények teljes adás, 2025. július 8., kedd
ELKÉPESZTŐ - Letépett tetők, lakhatatlan házak, kidőlt fák, sérültek. Pokoli vihar söpört végig az országon, sokkoló...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.