Szijjártó Péter: Magyarország és Ausztria fokozza az együttműködését az illegális migrációval szemben

Ausztria és Magyarország tovább erősíti az együttműködését az illegális migrációval szemben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben.

A tárcavezető a közmédiának nyilatkozva kifejtette: világosan látszik, hogy az Európai Unió egyszerre szembesül több biztonsági jellegű kihívással is, és ezeknek "a kezelése még egyesével is nagyon bonyolult lenne, nemhogy így egyben".

Úgy vélte, a háború mellett van egy másik nagyon súlyos biztonsági kihívás, amellyel Európa szembesül és amely egyre súlyosabbá fog válni: az illegális migráció. Magyarország idén eddig a déli határán 130 ezer illegális migránst állított meg, ami több mint kétszerese a tavalyi számnak ugyanezen időszak alatt, és még súlyosabb jelenség, hogy "a migránsok felfegyverkeztek és a fegyvereiket részben egymás ellen, részben pedig a magyar határt védő rendőrökkel szemben" is be akarják vetni - magyarázta.

Közölte: ráadásul az embercsempészek száma is egyre nő, idén már 900 csempészt kellett őrizetbe vennie a magyar rendőrségnek. "Brüsszel migrációt támogató politikája" kellő alapot ad egyrészt a migrációs hullámok erősödésének, másrészt pedig az embercsempészek üzleti modelljének a megerősítéséhez - mondta. Hozzátette: ez rendkívül veszélyes, hiszen "ma még embercsempészetről van szó, holnap már fegyvercsempészet lesz", és ez rontja a közép-európai biztonsági kilátásokat.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hangsúlyozta: mindezek miatt Ausztriának és Magyarországnak, két olyan országnak, amelyet érint az illegális migráció, az az érdeke, hogy a migrációs hullámokat a lehető legdélebbre meg lehessen állítani, ezért a jövőben lesz egy még tovább erősödő magyar-osztrák együttműködés a migrációval szemben.

Szijjártó Péter közölte: Ausztria felajánlotta a támogatását a létrejövő magyar határvadász egységek képzésében és abban is, hogy a jelenleg a magyar-szerb határon szolgáló osztrák határőrök számát megemelje az elkövetkezendő időszakra. Ausztriának is az az érdeke, hogy az országtól minél távolabb állítsák meg a migrációs hullámokat, "nekünk, magyaroknak pedig az az érdekünk, hogy a mi fizikai erőfeszítéseinkkel párhuzamosan Brüsszel végre teljesen más meglátást képviseljen ebben az ügyben" - fogalmazott.

Úgy látja, amíg Brüsszel jogilag támogatja, politikailag inspirálja a migrációt, addig a magyaroknak és az osztrákoknak elképesztő erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy az illegális migránsokat a határon meg tudják állítani.

2022. július 28. 16:23
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Hatalmas lángokkal égett egy győri társasház 10. emeleti lakása pénteken reggel, drámai videók készültek a tűzről. E...
A gyerek pólója meggyulladt, méteres lángokkal égett, ordított fájdalmában. Az ügyészség most vádat emelt az apjával...
A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték - kö...
Összeomlott és pszichiátriai osztályra került egy 14 éves lány, miután egy férfi megerőszakolta egy dunakeszi lovard...
Utasokkal teli taxinak csapódott egy autós csütörtök éjjel Budapesten a Blaha Lujza téren. A vétkes sofőr és két uta...