Szijjártó Péter: Magyar vállalat építi újjá a hegyi-karabahi Soltanlit, letették az alapkövet

Letették az alapkövét az Azerbajdzsán által ősszel visszafoglalt Hegyi-Karabahban lévő Soltanli újjáépítésének. A települést magyar vállalat építi újjá, amelynek nyomán öt-hatezer ember térhet majd vissza Soltanlibe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a magyar kormány azonnal világossá tette, hogy készen áll részt venni az érintett régió újjáépítésében, és a falu felé tartva is jól látható volt, hogy nagy munka vár a felekre ezen a téren.

Emlékeztetett a Baku és Budapest között létrejött megegyezésre, amelynek értelmében magyar cégek építhetik újjá Soltanlit, és erre végül a KÉSZ Csoport szerződött, amely készen áll megkezdeni a munkát, amint lehetséges.

Aláhúzta: lakóházakat, közösségi épületeket, kórházakat, iskolákat, óvodákat és sportlétesítményeket építenek újjá.

Leszögezte, hogy a településen élők nem önszántukból hagyták hátra a lakóhelyüket, de most lehetővé fog válni öt-hatezer ember visszatérése.


"Habár túl hosszú idő után, de a történelem visszaadja önöknek, amit elvett"
- fogalmazott.

Ez az alapkőletételi ceremónia az első lépés a teljes körű újjáépítés felé, s ez újabb jele a Magyarország és Azerbajdzsán közötti igaz barátságnak is

- tette hozzá.

Szijjártó Péter, aki első európai uniós külügyminiszterként látogatott a régióba, arról számolt be, hogy kívánatos lenne a hegyi-karabahi konfliktust végleg lezáró békeszerződés minél hamarabbi aláírása.

Mi, magyarok, békeszerető emberek vagyunk, és tudjuk, hogy önök is mind azok. Hiszünk benne, hogy a régió minden lakójának joga van békében élni a következő években, évtizedekben és évszázadokban

- mondta.


A miniszter elmondta, hogy Magyarország már tizenhárom éve dolgozik a valódi stratégiai partnerség kiépítésén a fontos barátnak és szövetségesnek tekintett Azerbajdzsánnal.

"Ez a barátság nem földgázbarátság" - szögezte le.

Amikor tizenhárom évvel ezelőtt először itt jártunk a miniszterelnökkel, bírálatok és támadások kereszttüzébe kerültünk az európai partnereink részéről, hogy mégis miért jövünk Azerbajdzsánba

- idézte fel.

A bennünket akkor támadó és kritizáló európai és más nyugati politikusok ezzel szemben ma mindent megtesznek egy közös fényképért az azeri elnökkel, hogy földgázhoz jussanak

- jelentette ki.

A Magyarország és Azerbajdzsán közötti barátság igazi barátság (...) Mi mindig kiálltunk Azerbadjzsán mellett az ország szuverenitását és területi egységét illetően is

- tette hozzá.

Forrás: MTI / Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. november 24. 12:58
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
A Szent István-napi rendezvények záró akkordját a magyar származású világhírű muzsikus, Leslia Mandoki adta az Állam...
family
Különleges alkalom volt a csütörtök este Gudics Máté életében, hiszen a Strand Fesztiválos fellépése a Megasztár egy...
family
A Legyen Ön is Milliomos játékosa, Dr. Gaszner Tamás az előző adásban úgy ült a székben, mintha csak egy kávéra ugro...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek