
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-üzbég gazdasági vegyes bizottság ülését követő közös sajtótájékoztatón kitért Sebestyén József esetére is, akit nemrég kényszersorozás közben toborzók agyonvertek Ukrajánban. Rámutatott, hogy az Európa Tanács jelentésében is megerősítették, hogy az országban a sorozás során előfordul fizikai erőszak és kínzás is.
Emlékeztetett arra, hogy mivel ennek már magyar áldozata is van, a kormány előző nap kezdeményezte három személy szankciós listára helyezését Brüsszelben. Elmondta, hogy az ukrán szárazföldi haderő személyügyi főnökéről, a Nyugati Műveleti Parancsnokság parancsnokáról és a védelmi minisztérium mozgósításért felelős főosztályvezetőjéről van szó.

Fotó: MTI / Soós Lajos
Mindaddig, amíg ez megtörténik, a mai napon intézkedtünk arról, hogy mind a három embert kitiltsuk Magyarország területéről
- tudatta.
A miniszter végül újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a magyar-ukrán kapcsolat befagyásával Kijev nagy bajban lenne, ugyanis hazánk ma a szomszédos ország legnagyobb villamosenergia-ellátója, illetve több százmillió köbméter földgáz érkezik Ukrajnába Magyarországról.
Tehát akkor lenne csak igazán nagy bajban Ukrajna, ha befagynának ezek a kapcsolatok
- vélekedett.
Ilyenkor szeret a nemzetközi közvélemény is, a liberális politika is hibásokat keresni. Na, most segítek nekik. Nem mi vettük el az ukránok kisebbségi jogait itt Magyarországon. Nem mi állítottuk le tavaly az olajszállításokat. Nem Magyarországon gyújtogatnak ukrán templomokat. Nem ukrán ember halt bele magyar sorozásba
- mondta.
Értem én, hogy a kormánnyal szembeni szimpátia sok esetben meghatározza a létet és a tudatot, de legalább az alapvető igazságot tartsa tiszteletben mindenki, legalább itt Magyarországon
- összegzett.
Forrás: MTI

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök