
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kereskedelemmel és fenntarthatósággal foglalkozó ülésen kijelentette: Magyarország büszke arra, hogy egyike a világ azon huszonegy államának, amely képes volt arra, hogy gazdasági teljesítménye növelésével párhuzamosan csökkentse károsanyag-kibocsátását.
Felszólalásában hangsúlyozta, el kell kerülni, hogy Európa a környezetvédelmi intézkedései miatt jelentős versenyhátrányba kerüljön globális riválisaival szemben.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ha a közösség túl sok elvárást támaszt partnereivel szemben a politikai rendszereket vagy a környezetvédelmi intézkedéseket illetően a kereskedelmi megállapodások során, akkor a végén "olyan pozícióban találhatjuk magunkat, ahol csak magunkkal kereskedhetünk, és ezzel komoly növekedési potenciált veszíthetünk".
Aláhúzta azonban, hogy "a környezetvédelem nem válhat semmilyen ideológia vagy filozófia túszává", majd hozzátette, hogy valós, nem pedig filozófiai kérdésről van szó. "Nem lehet filozófiailag védeni a környezetet, csak a valóságban" - mondta.
A miniszter végezetül tényeken alapuló vitát sürgetett arról, hogy mely energiatermelési módszerek tekinthetők tisztának és zöldnek. Ezzel kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítani a nukleáris energia számára.
"Nem szabad visszafogni vagy negatívan megkülönböztetni az atomenergia békés felhasználását célzó beruházásokat, különösen a jelenlegi körülmények közepette, amikor sok tagállam biztonságos energiaellátása a tét" - fogalmazott.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár