A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) vezető Rafael Grossival közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Brüsszelben most is zajlanak az utolsó egyeztetések a tizedik szankciós csomagról, és ennek során nagyon határozottan fel kellett lépni az Oroszországgal folytatott nukleáris együttműködés mindennemű korlátozása ellen. "Erőteljesen kell fellépnünk a Roszatom és tisztségviselőinek listázása ellen, mert szeretném világossá tenni, hogy a nukleáris energiára vagy a Roszatomra kivetett szankciók Magyarország alapvető nemzeti érdekeit sértenék" - jelentette ki. Ráadásul a Roszatomra kivetett szankciók a globális nukleáris biztonságot is fenyegetnék, tekintettel arra, hogy a Roszatom - ha tetszik, ha nem - a világ nukleáris iparának egyik legjelentősebb szereplője - tette hozzá. Rámutatott, hogy effajta korlátozások nélkül is van kormány Európában, amely gátolja a magyar energiabiztonsági törekvéseket. "A német kormány két zöld minisztere mindenfajta jogi vagy racionalitásbeli alap nélkül gátolja, hogy német vállalat szállítsa az irányítástechnikát az új paksi blokkokhoz" - fogalmazott.