
Orbán Viktor: Alakul a csapat
Az MTI közleménye szerint a tárcavezető a Roszatom orosz nukleáris energetikai konszern vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalását követően üdvözölte, hogy az Európai Unió egy hónap alatt jóváhagyta a két új paksi erőművi blokk építésére vonatkozó szerződés módosításait.
Ezekkel a szerződésmódosításokkal fel tudjuk gyorsítani a beruházást, egy csomó bürokratikus terhet le tudunk róla szedni, s egyértelműsítjük azokat a nukleáris biztonsági szabályokat, amelyek az európai sztenderdeknél is jóval szigorúbbak, és garantálják, hogy biztonságos erőmű fog épülni Pakson
- húzta alá.
Majd közölte, hogy a jóváhagyás és a sikeres megbeszélések nyomán a kivitelezés új lendületet kap, és rövidesen újabb munkálatok kezdődnek az építkezés előkészítése érdekében.
Szijjártó Péter tudatta, hogy július elején megindul az úgynevezett résfalazási munka, amely rendkívül fontos a reaktorok biztonságos működésének szempontjából. Illetve megkezdődik a talaj kitermelése, majd szilárdítása, aminek eredményes elvégzését követően a projekt stratégiai fontosságú pontjának számító, úgynevezett első beton is lekerül majd a földbe - sorolta.
Mind a Roszatom, mind mi, a kormány részéről elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy az új paksi blokkoknak a következő évtized legelején szolgálatba kell majd állniuk, ezáltal is tudjuk biztosítani azt, hogy a rezsicsökkentés eredményeit Magyarországon hosszú távon fenn tudjuk tartani
- szögezte le.
Eddig sikerült elérnünk azt, hogy a nukleáris ipart semmifajta szankció ne sújtsa, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy szankciók nem csak írásos, hanem íratlan formában is léteznek
- hangsúlyozta.
Ennek kapcsán pedig rámutatott, hogy számos nemzetközi szereplő próbálja blokkolni, lassítani a paksi bővítést, miközben ez, az államok energiabiztonságánakgarantálását célzó beruházások akadályozása szuverenitás elleni támadásnak számít.
Ezért arra kérjük, arra szólítjuk fel a nemzetközi színtéren mozgó szereplőket, hogy fejezzék be a paksi beruházás lassítása vagy akadályozása érdekében kifejtett tevékenységüket, mert egyrészt azok nem lesznek eredményesek, másrészt pedig nem tudjuk elfogadni, hogy az energiaellátásunk biztonságát kockáztassák
- tette hozzá.
A miniszter végül kiemelte, hogy a jelenlegi 2000 megawattos nukleáris kapacitás 4400 megawattra emelésével Magyarország a villamosenergia-szükségletének 75 százalékát maga tudja majd előállítani, így hazánk jelentősen függetlenítheti magát a nemzetközi energiapiacok "eszetlen" árváltozásaitól.
Ráadásul környezetvédelmi szempontból is hatalmasat lépünk majd előre, ugyanis ha üzembe helyezzük a két paksi blokkot, akkor évente 17 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást tudunk megspórolni
- mondta.

Orbán Viktor: Alakul a csapat

Karácsonyi kormánybakik: Humoros videóban engedtek betekintést az ünnepekbe Orbán Viktor miniszterei

Szijjártó Péter: Június, csak a szokásos jelenetek

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik