Szijjártó Péter: fenn kell tartani a magyar külpolitika szuverenitását a biztonsági kihívások kezeléséhez

Súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe ma Európa, a helyzet hatékony kezeléséhez pedig a magyar külpolitika szuverenitásának fenntartására, a nemzeti érdek érvényesítésére van szükség minden külső nyomásgyakorlás ellenére is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői meghallgatásán.

A tárcavezető arról számolt be, hogy Európa ma van a legrosszabb biztonsági helyzetben a hidegháború lezárása óta, a kontinensen és annak a közvetlen szomszédságában is háború dúl, mindezt pedig tetézi az immár nyolc éve tartó migrációs válság.

Tehát ebben a biztonsági kontextusban kell a magyar külpolitikai stratégiát sikerre vinni, amelynek a szuverenitásából jottányit sem engedtünk az elmúlt időszakban, és nem fogunk a jövőben sem (.) Ezen külpolitika legfontosabb célja és kötelessége, hogy az ország fizikai és gazdasági biztonságát garantálja

- szögezte le.

A három legfőbb biztonsági kihívás közül először is az ukrajnai fegyveres konfliktust említette, és arról számolt be, hogy az európai stratégia egyértelműen megbukott, Oroszországot nem sikerült térdre kényszeríteni, nem került közelebb a béke, ugyanakkor az elrendelt intézkedések súlyosan ártottak a tagállamok versenyképességének.

Ennek ellenére a mai napig azt látjuk, hogy a béke szándéka helyett fegyverek érkeznek térségünkbe

- figyelmeztetett.

Majd hozzátette, hogy tévednek, akik azt állítják, hogy a harctéren van a megoldás, mivel ott kizárólag halottak vannak és pusztítás, illetve azoknak sincs igazuk, akik szerint a harctéri fejlemények közelebb visznek majd a békéhez.

Üdvözölte, hogy a NATO-tagok többsége felelősségteljes magatartást tanúsított azzal, hogy érvényben maradt az előző heti külügyminiszteri találkozón az a döntés, amelynek értelmében mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal, mivel ez a harmadik világháború kirobbanásának kockázatával járhatna.

Illetve tudatta, hogy a Kijev számára megfogalmazott reformjavaslatokba magyar kezdeményezésre az is belekerült, hogy tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek jogait.

Emlékeztetett, hogy az ukrán kormány minden eddigi ígérete üresnek bizonyult ezen a téren, miközben Magyarországnak egyértelmű elvárása a 2015 előtti állapot visszaállítása az ukrajnai kisebbségi jogokat illetően.

Szijjártó Péter ezután kitért a közel-keleti helyzetre, és hangsúlyozta, hogy annak eredője az Izrael ellen elkövetett brutális merényletsorozat, amelyre válaszul terrorellenes művelet indult, ennek sikere pedig az egész világnak érdeke.


Rámutatott: elejét kell venni az államközi háború kirobbanásának, a térségben ugyanis ez beláthatatlan következményekkel járna, ezért a nemzetközi közösségnek felelősségteljesen kell viselkednie, hogy így legalább a remény megmaradjon az Ábrahám-megállapodások szellemiségéhez való visszatérésre.

Illetve fontos magyar szempontként hozta fel, hogy meg kell óvni a civilek életét, az európai biztonság szempontjából kulcsfontosságú Egyiptom stabilitását fenn kell tartani, és minél előbb szabadon kell az összes túszt bocsátani.

Leszögezte, hogy a konfliktus kitörésekor gyorsan sikerült hazajuttatni az Izraelben rekedt magyarokat, a Gázai övezetben tartózkodó tizenöt állampolgár közül tizennégyet kimenekítettek, csak azt nem, aki maradni kívánt. Továbbá a Hamász által elrabolt öt, magyar állampolgárságú személy közül hármat már elengedtek, két, fogságban lévő férfiről tudni még, és az ő kiszabadításukon is dolgozik a kormány.

A tárcavezető végül a migrációt is érintette, és közölte, hogy tavaly 275 ezer, s idén több mint 200 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg Magyarország déli határán.

Továbbra is ellenállunk azon brüsszeli nyomásnak, amely arra irányul, hogy valamifajta kvóták szerint Európában kerüljenek szétosztásra illegális migránsok

- mondta.

Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy az európai uniós bevándorláspolitika egyenes következménye nyugaton a növekvő terrorveszély, a párhuzamos társadalmak kialakulása és a bandaháborúk gyakoribbá válása.

Kijelentette, hogy a migráció és a terrorizmus ördögi kört alkot egymással, ezért a kormány támogatja a terrorellenes fellépést világszerte, hazánk a műveletekhez erejéhez mérten hozzájárul, például a jövő évben katonákat vezényelnek Csádba is.

Illetve sérelmezte, hogy az embercsempészek már több esetben is automata fegyverrel lőttek a magyar határőrökre.

Ehhez képest hallani a brüsszeli nyilatkozatokat, hogy szükségünk van a migránsok által behozott ambíciókra és lendületekre. Köszönjük szépen, az ilyen típusú ambícióra és lendületre nekünk itt, Magyarországon egészen biztosan nincsen szükségünk

- hangsúlyozta.

Forrás: MTI / Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. december 04. 10:41
Csaknem háromszázan rekedtek egy aranybánya mélyén Dél-Afrikában
Csaknem háromszáz ember rekedt csütörtök este óta egy aranybánya mélyén a Dél-afrikai Köztársaság északi részén, de ...
Őrizetbe vettek Törökországban több embert a bebörtönzött isztambuli főpolgármester ügyével összefüggésben
Őrizetbe vett pénteken a török rendőrség 44 embert az Ekrem Imamoglu bebörtönzött isztambuli főpolgármester március ...
Orbán Viktor miniszterelnök Belgrádban tárgyalt Alekszandar Vucsics szerb elnökkel
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkalátogatás keretében találkozott Alekszandar Vucsics szerb elnökkel Belgrád...
Centiken múlt, hogy romba dőljön egy vízparti ház, lakóját több ezer tonnás meglepetés fogadta
Méterekre állt meg egy norvég férfi házától egy partra futott teherszállító hajó a Trondheim-fjordban - közölte az M...
Roland Tseber, az ukrán kém Magyar Péterrel „további akciókról” beszélt + videó
Újabb videót mutatott be a Hír TV Roland Tseberről, a Magyarországról kitiltott ukrán kémről - részletezte a Magyar ...
Ez lesz a Naplóban!
Egy csaló, aki sorra szedi az áldozatait, több családnak is kiadja a házát, majd lelép a pénzzel! Most vasárnap is e...
family
Vigyázz, kész, kilövés!
Visszaszámlálás indul, közeleg a történelmi pillanat! 45 év után újra űrmissziót teljesít egy magyar űrhajós. Kapu T...
family
Bármi áron, de megveszem!
Régi fényképezőgép, döbbenetes festmény, több száz éves hangszerek, döbbenetes ereklyékkel állnak a sztárok hétről h...
family
Tények teljes adás, 2025. május 23., péntek
GYÁSZ - Sokkot kaptak a szülők az iskolai bántalmazás miatt meghalt gödöllői gyerek tragédiájától. Nikit csúfolhattá...
Hogy megbántam-e? Igen!
Tudatosan nem vállalt gyereket. Így döntött akkor, fiatalon így érezte a legjobbnak. Most viszont már 80 felett másk...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.