Szijjártó Péter: Fejleszteni kell a gazdasági együttműködést Európa és Afrika között

Európának erősítenie kell a gazdasági együttműködését Afrikával, erre napjaink nehézségei közepette különösen nagy szükség van, már csak azért is, mert minél fejlettebbek a szomszédos földrész országai, annál kevesebb migráns indul útnak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sierra Leonéban.

 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a freetowni kétoldalú üzleti fórumon komoly megtiszteltetésnek és diplomáciatörténeti eseménynek nevezte a látogatását, mondván, hogy most járt először magyar külügyminiszter a nyugat-afrikai országban.

Beszédében rámutatott, hogy útjára vállalati és akadémiai vezetőkből álló delegáció kísérte el, ami jól mutatja Magyarország elkötelezettségét a kölcsönösen előnyös megállapodások megkötése mellett.


Érintette az utóbbi néhány év rendkívüli nehézségeit, a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború jelentette kihívásokat, így a gazdasági és élelmiszerellátási válságot, az egekbe szökő inflációt is.

Mint mondta, a fegyveres konfliktus szomszédságában a negatív hatások súlyosak és közvetlenek, de itt, több mint ötezer kilométerre is hasonlóak, ugyanis bár regionális háborúról van szó, a következmények globálisak.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarországnak érdekében áll az afrikai államok stabilitásának és gazdasági fejlődésének támogatása. Szavai szerint ez részben önös érdek is, hiszen minél stabilabbak és fejlettebbek ezek a térségek, annál kevesebb illegális bevándorló indul útnak Európa felé.

Ez egyúttal kölcsönös érdek, hiszen az érintett országok számára sem kedvező, ha elveszítik tehetséges fiataljaikat - húzta alá.

Kiemelte, hogy ezért is fontos lenne az európai-afrikai gazdasági együttműködés javítása, aminek kiváló példája a Magyarország és Sierra Leone közötti, kölcsönösen előnyös és kölcsönös tiszteletre alapozott kapcsolat.

Elmondta, nemrég kétoldalú gazdasági együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek nyomán hamarosan össze is ülhet a gazdasági vegyes bizottság, illetve a stabil jogi alapok megteremtése érdekében tárgyalás kezdődött egy beruházásvédelmi szerződésről.

A miniszter ezt követően reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb sikerül tető alá hozni a tervezett vízgazdálkodási megállapodást, és rámutatott, hogy az útjára őt elkísérő tizenegy vállalati vezető közül három is a ezt a területet képviseli, amely a nemzetközileg legversenyképesebb magyar ágazat.


A nap folyamán várhatólag sikerül lezárni a tárgyalásokat egy Sierra Leone-i víztisztító telep építéséről és több más projektről - tájékoztatott.

Hozzátette, hogy emellett együttműködés jöhet létre a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, az egészségügyi és az információtechnológiai szektor, illetve az építőipar területén is.

Érintette a felsőoktatási együttműködést is, és közölte, hogy évente ötven Sierra Leone-i diák tanulhat ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken, és az érdeklődést mutatja, hogy idén 590-en jelentkeztek a programra.

Méltatta Sierra Leone közelmúltbeli fejlődését, s kiemelte, hogy ha az ország állampolgára lenne, akkor egyértelműen a jelenlegi elnökre szavazna, de mivel nem az, így semmit nem számít, hogy ő mit mond.

Úgy fogalmazott, hogy hazánknak "kis országként, sajnos, túl sok tapasztalata van azzal, hogy külföldiek véleményt mondanak a belügyeinkről", ugyanakkor Sierra Leone utóbbi években megtett útja valóban "figyelemre méltó".

Forrás: MTI

2023. április 14. 14:11
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Eltapsolta összes hitelét a kocsma pénzeszsákja, majd lóvá tette a rendőröket
A rejtélyes rablót a nyomozók nem találták.
Dömötör Csaba: Ez a brüsszeli politika legrosszabb arca
Az államtitkár elmondta, Magyarországot sok milliárdos büntetéssel sújtaná Brüsszel, ha nem fogadunk be menekülteket...
A tökéletes külső titka
Még a legszebb és legcsinosabb nőknek is készülniük kell a nyárra, azaz folyamatos energiabefektetés nélkül ők sem l...
Tények teljes adás, 2023. június 9., péntek
ÁLDOZATOK - Ketten meghaltak Gyöngyöstarjánban, miután elsodorta őket a patak megáradt vize. Hidakat és kerítéseket ...
Soha nem fogom abbahagyni!
81 éves, de nem áll meg, egy igazi örökmozgó a keszthelyi Bagyó Árpád, azaz Árpi bácsi. Megállás nélkül fúr, farag, ...
Újabb terrortámadás volt Szomáliában
Guardiola: tévedés, hogy egy olasz csapat csak védekezni tud
Megdöbbentő vádak az ukrán hadsereg ellen
Újabb világcsúcsot futott a kenyaiak sztáratlétája
Őrült mérkőzésen, elképesztő fordulatok után dőlt el a férfi kézilabda döntő