
Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott megbeszélése előtt, hogy Magyarország tizenöt éve folytat migrációellenes, családpárti, békepárti, konzervatív, patrióta, a nemzeti érdekek érvényesítésére koncentráló politikát, olyat, mint amilyet Donald Trump elnök is ígért az Egyesült Államoknak.
Tehát mi tizenöt éve vagyunk Trump
- fogalmazott. Emlékeztetett, hogy hazánk három éve él az ukrajnai háború szomszédságában és árnyékában, s három éve szembesül annak a drámai hatásaival.
Úgyhogy ha van olyan ország, amely érdekelt Donald Trump sikerében, amely érdekelt a jelenlegi amerikai kormány sikerében, ha van olyan ország, amely érdekelt abban, hogy létrejöjjön egy nagy amerikai-orosz megállapodás (…), akkor azok mi vagyunk
- mondta.
Ugyanakkor az jól látszik, hogy Európa nyugati felében egy nagyon komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen alapvetően. Persze a béke ellen is, de a háború csak egy apropója a Donald Trump-ellenes szervezkedésnek
- vélekedett.
Majd kifejtette, hogy vasárnap Londonban tartották ezek az országok a legutóbbi gyűlésüket, amelyen úgy döntöttek, hogy a háborút Ukrajnának folytatnia kell.
Ez nagyon rossz, ez nagyon veszélyes, ez egy hatalmas hiba, hiszen ha a háború folytatódik, akkor még többen fognak meghalni, még nagyobb pusztítás lesz, illetve még tovább tart az eszkaláció veszélye
- figyelmeztetett.
Jó hírnek nevezte mindazonáltal, hogy a korábbiakkal szemben csak Brüsszel akar továbbra is háborút, Washington már nem, így Magyarországnak is sokkal könnyebb lesz kimaradnia a konfliktusból.
A háború nagyon sok rossz dolgot hozott. Érezzük otthon mindannyian a gazdasági következményeit, az áremelkedéseket, a szankciók hatásait az energiaárakban és így tovább. Szóval a háború nagyon sok rossz dolgot hozott, de ahogy elmegy a háború, úgy el is viszi ezeket
- húzta alá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a háborúpárti európaiak elkeseredett erőfeszítéseket tesznek annak céljából, hogy megtörjék Donald Trump erőfeszítéseit, ha pedig ez nem sikerül, akkor ők maguk tovább finanszírozzák a harcok folytatását.
Kiemelte azonban, hogy a kontinens gazdasági állapotát és katonai kapacitásait tekintve nem reális az, hogy Európa erre képes lenne hosszú távon a saját érdekei drámai megsértése nélkül.
Én azt gondolom, hogy ha Európa ezen az úton marad, az európai háborúpárti politikusok továbbviszik ezt a politikát, akkor annak Európa elképesztő kárát fogja látni
- szögezte le.
Az biztos, hogy az európai emberek békét akarnak. Itt a kérdés csupán az, hogy a liberális, háborúpárti európai vezetők mikor értik meg, hogy mit akarnak az emberek
- fűzte hozzá.
A miniszter arra is kitért, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokban "aranykor" jött el, a két kormányzat közötti viszony "a lehető legnagyobb mértékű bizalmon" alapszik, amit jól mutat az is, hogy a két héttel ezelőtt Szaúd-Arábiában tartott amerikai-orosz tárgyalásokat követően az Egyesült Államok Európáért felelős államtitkára egyből Budapestre utazott, hogy tájékoztatást nyújtson a történtekről, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója pedig másnap őt magát fogadta a Fehér Házban.
Emellett szavai szerint az utóbbi hetekben több nagy amerikai beruházást is be tudtak jelenteni, vagyis a kétoldalú gazdasági együttműködés is "aranykor" előtt áll.
Remélem, hogy mindazokat a kérdéseket majd át tudjuk tekinteni itt, amelyek a Biden-adminisztráció politikai bosszúból hozott döntései miatt álltak elő
– összegzett.
Forrás: MTI

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk