Szijjártó Péter: Érvényesülnek a magyar szempontok a NATO ukrajnai támogatási programja kapcsán

Sikerült érvényesíteni a magyar szempontokat a NATO immár 2016 óta működtetett ukrajnai gyakorlati támogatási programjának meghosszabbítása kapcsán, amelynek keretében így csakis nem halált okozó eszközök átadására kerülhet sor, kizárólag önkéntes alapon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO-Ukrajna Tanács külügyminiszteri szintű ülését követő sajtóértekezletén közölte, hogy bár unalmasnak hathat, fontos leszögezni, hogy továbbra is érvényben van a katonai szervezetnek az a döntése, miszerint mindent meg kell tenni a konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal, s bár a tanácskozáson "kifejezetten háborús hangulat" uralkodott, ezt most sem kérdőjelezte meg senki.

Sőt a mai napon is világossá tették a szövetségesek, hogy a jelenlegi körülmények között szó sem lehet Ukrajna NATO-tagságáról

- tájékoztatott.

Elmondta, hogy döntés született az észak-atlanti szövetség ukrajnai gyakorlati támogatási programjának meghosszabbításáról, amit már jóval a háború kirobbanása előtt, 2016-ban elindítottak.

Ennek előkészítésekor a kormány két lényeges szempontot képviselt, egyrészt az önkéntesség elvének fenntartását, hogy minden tagállam maga határozhasson arról, hogy részt kíván-e venni a programban. Másrészt azt, hogy a kezdeményezés keretében egyedül halált nem okozó eszközök átadására kerüljön sor.

Ugye ez azért is rendkívül fontos, mert egy ilyen lépés az eszkaláció veszélyét hozhatta volna magával

- figyelmeztetett.


Valamint üdvözölte, hogy mindkét magyar szempontot sikerült érvényesíteni, önkéntes a részvétel, és csak nem halált okozó eszközökre vonatkozhat a program.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ugyanakkor szavai szerint világossá kell tenni, hogy az ott tomboló háború nem Európa háborúja, nem a kontinens békéjéért, demokráciájáért zajlanak a harcok.

Ukrajna magáért harcol, saját területi integritásáért, saját szuverenitásáért és saját függetlenségéért, amit mi nagyra becsülünk, mert ez hősies harc természetesen, de még egyszer mondom, ez nem a mi háborúnk, éppen ezért elutasítunk minden olyan megközelítést, amely ebből indulna ki

- emelte ki.

Rámutatott, hogy Ukrajna NATO-tagsága ma két okból sem időszerű. Egyfelől nem lehet felvenni háborúban álló országot az alapszerződés értelmében, mivel az veszélybe sodorná a szövetséget, adott esetben egyenesen a harmadik világháború kockázatával járna - vélekedett.

Másfelől - mint mondta - azt is látni kell, hogy a NATO értékközösség is, amelyben nincsen helye olyan államnak, amely folyamatosan visszaszorítja a nemzeti kisebbségek jogait.


Tudatta, hogy a szervezet reformprogram végrehajtását írta elő Kijev számára, és magyar kezdeményezésre ebbe belekerült a nemzeti közösségek jogainak tiszteletben tartása is, s ezen immár NATO-szintű elvárás érvényesülését a kormány a lehető legszorosabban nyomon fogja követni.

A miniszter kijelentette, hogy a magyar álláspont ez ügyben a jogfosztások nyolc évvel ezelőtti kezdete óta változatlan, e szerint vissza kell térni a 2015-ös állapotokhoz az anyanyelvhasználatot illetően.

Értjük, halljuk természetesen, hogy az ukránok fogadkoznak, hogy már törvényjavaslat született, hogy most hirtelen összehívták a nemzeti közösségek képviselőit, amire évekig nem került sor. Most nagyon igyekszenek, de az a helyzet, hogy ilyen nyilatkozatokkal az elmúlt nyolc évben már tele lett a padlás

- hangsúlyozta.

Én nagyon sok fogadkozást hallottam már, sokszor hallgattam, hogy már szinte mindent megoldottak, aztán épp az ellenkezője történt. Ezért mi az elfogadott és végrehajtott jogszabályokban hiszünk, az elfogadott és végrehajtott jogszabályoknak hiszünk

- húzta alá.

Amennyiben majd lesznek ilyenek, azokat természetesen értékelni fogjuk, de nyilatkozatokkal már megvezetni minket, tévedésbe ejteni minket, nem lehet

- fűzte hozzá.

Forrás: MTI / Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. november 29. 13:38
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Szalai Piroska: Dobrev Klára és Magyar Péter tudatosan lejáratják hazánkat
A hivatalos Eurostat-adatok szerint 2010 óta egymillió ember lépett ki a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettsé...
Vihar - KTK: a szolgáltatók és a hatóságok minden erővel dolgoznak az áramkimaradás és más üzemzavarok felszámolásán
A szolgáltatók és a hatóságok minden erővel dolgoznak a vihar okozta áramkimaradás és más üzemzavarok felszámolásán ...
Magyar Péter hülyét csinált magából, pedig meteorológus szeretett volna lenni
"Sosem voltam jó fizikából meg matekból".
Menczer Tamás: Magyar Péter megint bebizonyította, hogy egy forrófejű pojáca
„Már a sajátjainak is kínos. Biciklit vezessél, Kicsi, ne országot! Abból is háromkerekűt, és azt is csak zárt udvar...
Orbán Viktor: Folyamatosan dolgozunk a viharkárok elhárításán, segítségért a 112 hívható
Jelenleg is több százezer háztartásban van áramkimaradás.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.