
,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett
A tárcavezető az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (UNECE) fenntartható fejlődéssel foglalkozó fórumán a háború egyik legfőbb negatív következményének nevezte, hogy a világ ismét a blokkosodás irányába indult el, ami élesen ellentétes az európai és a magyar érdekekkel.
Kiemelte, hogy a közép-európai államok mindig rajtavesztettek azon, ha konfliktus volt Kelet és Nyugat között.
Blokkosodás helyett kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre van szükség, ehhez pedig a párbeszéd fenntartására, anélkül a békének még a reménye is elpárolog
- vélekedett.
Felszólalt a kelet-nyugati gazdasági kötelékek elvágására irányuló erőfeszítések ellen, és úgy fogalmazott, hogy Európa és Kína együttműködésének felszámolása "kiütné" a kontinens gazdaságát.
Ennek kapcsán külön kitért a világgazdaság legmeghatározóbb ágazatára, a forradalmi átalakuláson átmenő autóiparra, mondván, hogy az elektromobilitás terén a legnagyobb nyugati vállalatok erősen függenek a keleti partnerektől.
Szijjártó Péter felszólalásában ezután arról számolt be, hogy a kontinens a közelmúlt legsúlyosabb kihívásaival néz szembe mind a biztonság, mind a gazdaság terén.
Hangsúlyozta: mindenki fizeti az ukrajnai háború árát, egekbe szöktek az élelmiszer- és az energiaárak, csúcson van az infláció, és emiatt jelentősen gyengül az európai versenyképesség.
Ráadásul minden korábbinál magasabb az eszkaláció veszélye, részben a folyamatos fegyverszállítások és a nukleáris fenyegetések miatt
- figyelmeztetett.
Majd rámutatott, hogy "ha eszkaláció lesz, az nem több ezer kilométerre vagy egy óceán másik oldalán lesz, hanem a közvetlen szomszédságban". Illetve aláhúzta, hogy a fegyveres konfliktusnak a kárpátaljai magyar közösségen belül már eddig is számos áldozata volt.
Számunkra a legfontosabb ügy most az emberéletek megmentése, s arra a kérdésre, hogy ezt hogyan lehet megtenni, a válasz nyilvánvaló: békét kell teremteni. Az emberek életének megmentése békében lehetséges, ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetünk
- mondta.
A miniszter kijelentette, hogy "Európa ma példa nélküli kihívásokkal néz szembe, a biztonságunk és a versenyképességünk forog kockán".
Különösen nagy szükség van észszerűségre és józanságra az ideologikus, dogmatikus megközelítések helyett
- tette hozzá.
Végül érintette a fenntartható növekedés témáját is, amely szavai szerint csakis akkor biztosítható, ha a zöld célokat észszerűségi, nem pedig politikai vagy ideológiai alapon közelítik meg.
Leszögezte: ezek nem teljesíthetők nukleáris energia nélkül Európában, az atomenergiával szembeni mindenfajta hátrányos megkülönböztetés ellehetetleníti a zöld célokat.

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó

Késelés Párizsban - „Ha Brüsszel dönt, ránk is ez vár”

Orbán Balázs: Magyar Péter azt mondja, amit az emberek hallani akarnak

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország

Bekövetkezett, amitől tartottunk: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába (VIDEÓ)

A Tisza német testvérpártja megszorításra készül - Nyugdíjkorhatárt akarnak emelni és csökkenteni az egészségügyi szolgáltatásokat Németországban

Zsigó Róbert: Amíg nemzeti kormány van, az idősek számíthatnak ránk

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst