
Sebestyén József nővére: Ukrán részről bocsánatot sem kértek!
A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós miniszterek tanácsülését követő sajtótájékoztatóján sérelmezte, hogy a Richternek számos termékét kitiltották az ukrán piacról, az Egis esetében is megindították ezt az eljárást, valamint egyesek bojkottra szólítottak fel a Mollal szemben.
"Ezek a cégek teljesen törvényesen működnek, semmifajta jogszabályt nem sértettek meg, működésük szabályos, egyetlen 'bűnük', hogy mivel nemzetközi vállalatok, ezért Oroszországban is van jelenlétük" - hangsúlyozta.
Hozzátette: utóbbi ugyanakkor semmilyen nemzetközi jogszabályt nem sért, hiszen a részvétel a gyógyszeriparban és az energiaágazatban nem ütközik szankciós rendelkezésekbe.
"Ezért elvárjuk az Európai Uniótól, hogy lépjen fel az ukrán hatóságoknál annak érdekében, hogy EU-s tagországból érkező vállalatokat ne lehetetlenítsenek el" - húzta alá.
Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az EU idén májusban teljes vámmentességet vezetett be az ukrán termékekre és szolgáltatásokra vonatkozóan 2023 közepéig, hogy ezzel is segítse a háborúba süllyedt országot, és hazánknak nincs ellenére a későbbi hosszabbítás sem.
"Ugyanakkor azt viszont elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben Magyarország mindent megtesz Ukrajna támogatása érdekében (...), addig Ukrajnában magyar vállalatok működését lehetetlenítik el" - szögezte le.
A miniszter újságírói kérdésekre válaszolva ezt követően megismételte, hogy a kormány kész megadni kétoldalú alapon az Ukrajnának szánt jövő évi európai uniós pénzügyi támogatás hazánkra eső részét, de a közös hitelfelvételt nem támogatja.
Közölte, az erről szóló jegyzéket a kijevi magyar nagykövet átadta az ukrán külügyminisztériumban előző nap, azt kérve, hogy induljanak meg a tárgyalások az ügyben.
Arra is kitért, hogy a kijevi nagykövetség munkatársai a nehézségek ellenére jól vannak, a diplomáciai képviselet működőképes, a munkavégzés alapvető feltételei az adott korlátok között fennállnak, de ha a helyzet változik, akkor azonnal kivonják a területről az érintetteket.
Márki-Zay Péter volt közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt előző napi nyilatkozatával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ez csak megerősítette, hogy "nekünk nem elsősorban a magyar ellenzékkel kellett megküzdenünk a választási kampányban, hanem azokkal a külföldi erőkkel, akik mögöttük álltak".
"Hála a Jóistennek, hogy Magyarországon nem a külföldi beavatkozók, nem Soros György, nem az Amerikából származó dollármilliók, hanem a magyar választópolgárok döntenek, mert Magyarországon demokrácia van" - mondta.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter Hivatalos Facebook-oldala

Sebestyén József nővére: Ukrán részről bocsánatot sem kértek!

The New York Times: Volodimir Zelenszkij és kormánya leépítette a korrupcióellenes intézményeket

Orbán Balázs: Európa gőzerővel dolgozik egy európai-orosz háború előkészítésén

Nézőpont Intézet: Emelkedett Orbán Viktor előnye

Megkezdődött Kecskeméten a DPK háborúellenes nagygyűlése

A Tisza megszüntetné a multik adóit, a számlát a magyarokkal fizettetnék meg

Ez már a vég kezdete: elvesztette a kontrollt Magyar Péter, az emberei gátlás nélkül leplezik le a piszkos terveiket (VIDEÓ)

Orbán Balázs szerencsemalaccal készül a mai háborúellenes gyűlésre

Orbán Viktor már megérkezett Kecskemétre

Rákay Philip meglepetéseket ígér a mai háborúellenes gyűlésre

Ma Orbán Viktor részvételével Kecskeméten folytatódik a DPK háborúellenes országjárása

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot