
Föllázadt a volt Tisza-aktivista: A választóknak joguk van tudni a színházról, amit Magyar Péterék művelnek az országban
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az aláírási ceremónián rámutatott, hogy hazánk nem rendelkezik számottevő földgázzal, így ezen a téren erősen függ másoktól, ezért döntő fontosságú számára a diverzifikáció, amely fogalom alatt azonban a kormány újabb források bevonását érti, nem pusztán a "függőség földrajzi irányának" megváltoztatását.
A jelenlegi energiaválság legjobb megoldása az lenne, ha több földgázt tudnánk Európába hozni, több forrásból és több útvonalon keresztül
- mondta.
Leszögezte, hogy Közép-Európa számára a legrealisztikusabb megoldást ma az azerbajdzsáni gáz behozatala jelentené, de ehhez megfelelő szállítási útvonalakra lenne szükség.
Kiemelte, hogy minél inkább el van zárva egy ország a tengertől, annál inkább függ a környező energetikai infrastruktúrától.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a közép- és délkelet-európai infrastruktúra fejlesztése egyrészről az érintett országok házi feladata a beruházások előkészítése és megszervezése terén, másrészről viszont az Európai Uniónak is szerepet kell játszania a finanszírozásban.
Az újabb energiaforrások bevonása valódi európai ügy, ezért ez európai kötelezettség
- jelentette ki.
Mivel udvarias emberek vagyunk, ezért csak kérjük, noha követelni is jogos lenne az Európai Unió erős pénzügyi támogatását ebben a tekintetben
- fogalmazott.
Jogos lenne követelni, hogy az Európai Unió végre vegye komolyan ezt az ügyet, és támogassa a közép-európai és a dél-európai országok gázellátásának diverzifikációját - tette hozzá, úgy vélekedve, hogy ennek elmaradása tovább rombolná az EU hitelességét az energiapolitikában.
A miniszter tudatta, hogy a magyar átviteli rendszerirányító készen áll, ahogy a kormány is kész minden szükséges fejlesztésre annak érdekében, hogy évi ötmilliárd köbméteresre bővítse a Szolidaritási Gyűrű Romániából Szlovákiába tartó magyar szakaszának kapacitását.
A Szolidaritási Gyűrű nélkül, európai finanszírozás nélkül, mi, akik ténylegesen Közép-Európa középső részén élünk, nem tudunk jelentős mennyiségű gázt beszerezni Azerbajdzsánból
- összegzett.
A Szolidaritási Gyűrű az azerbajdzsáni földgáz Közép-Európa juttatására szolgálna a tervek szerint, ezen útvonal Törökországból Bulgárián, Románián és Magyarországon Szlovákiáig vezetne.
A szófiai találkozón Ilham Alijev azeri és Rumen Radev bolgár elnök mellett jelen volt Parviz Sahbazov azeri, Roszen Hrisztov bolgár és Daniel Popescu román energiaügyi miniszter, valamint Karel Hirman szlovák gazdasági miniszter.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

Föllázadt a volt Tisza-aktivista: A választóknak joguk van tudni a színházról, amit Magyar Péterék művelnek az országban

Kiszivárgott Zelenszkijék terve a magyar választások befolyásolására: így csalnának a Tisza Párt javára

Szijjártó Péter: a nemzeti kormány nem fogja engedni a magyar emberek pénzének Ukrajnába küldését

Budai Gyula a belügyminiszterhez fordult Ruszin-Szendi Romulusz fegyverbotránya miatt

Kocsis Máté: Ettől totál idegbajt kapnak a tiszások és a DK-sok

Panyi Miklós: januártól indul az egymillió forintos otthontámogatási program a közszférában dolgozók számára

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Bóka János: a kormány közzétette a jelentést Ukrajna uniós finanszírozásáról

Orbán Viktor: Kilencmilliárd dolláros sarcot követel Brüsszel hazánktól

Lantos Csaba: a kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját

Dömtör Csaba elmondta, mit tesznek valójában Magyar Péterék

Orbán Viktor: Csak mi tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól - videóval


