
Miközben Zelenszkij halálosan fenyegeti Orbán Viktort, az ukránpárti propagandasajtó önmerényletről hallucinál
A tárcavezető a taskenti repülőtérről bejelentkezve arról számolt be, hogy a brüsszeli testület által előterjesztett javaslatok számos újabb korlátozást tartalmaznak orosz és fehérorosz szervezetekkel és személyekkel szemben, illetve különböző termékek importjára és exportjára, bizonyos gazdasági tevékenységekre vonatkozóan.
„– Mindezekkel az intézkedésekkel együtt tudunk élni, bár nyilván ezek hatékonyságáról lehet vita, de most nincsen itt az ideje az okoskodásnak, hiszen háború zajlik a szomszédságban.” – jelentette ki.
„– Emellett ugyanakkor betiltanák az Oroszországból Európába irányuló kőolajszállítást, mégpedig rövid határidővel, Magyarország esetében a jövő év végétől.” – tette hozzá.
Szijjártó Péter aláhúzta: hazánk energiaellátása jelenleg biztosított, stabil lábakon és alapokon áll, ez a szankciós csomag azonban ezt teljes mértékben lerombolná, így lehetetlenné válna a gazdaság működéséhez szükséges mennyiségű kőolaj beszerzése.
„– Ez nem politikai akarat hiányának a kérdése, nem szándék kérdése, nem időtartam kérdése, hanem egészen egyszerűen fizikai, földrajzi és infrastrukturális valóság.” – fogalmazott.
Forrás/Címlapfotó: MTI

Miközben Zelenszkij halálosan fenyegeti Orbán Viktort, az ukránpárti propagandasajtó önmerényletről hallucinál

A Tisza brüsszeli pártcsaládja megerősítette rendíthetetlen támogatását Ukrajna iránt

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát