Szijjártó Péter: Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán

Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán, ugyanis a közel-keleti béke előmozdítása érdekében az amerikai elnök közvetítésével megkötött megállapodások során kulcsfontosságú volt, hogy a szembenálló felek tárgyaljanak egymással - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésére érkezve arról számolt be, hogy az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után Trump nevéhez fűzödik az első eredményes kezdeményezés, amely valóban közelebb vitt a közel-keleti békéhez. Szavai szerint az úgynevezett Ábrahám-megállapodások tető alá hozása során az volt a kulcs, hogy az amerikai kormány el tudta érni, hogy olyan országok építették újra a kommunikációs csatornáikat, amelyek hosszú évtizedekig nem tárgyaltak egymással, mivel háborúban vagy legalábbis nagyon súlyos konfliktusban álltak. "Ez a kulcs Ukrajnában" - szögezte le. "A békéhez teljesülnie kell annak az előfeltételnek, hogy a háborúban álló felek beszéljenek egymással, a kommunikációs csatornák újra jöjjenek létre, tárgyalás nélkül soha nem lesz béke" - tette hozzá. "Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán is, tehát orosz-amerikai tárgyalásokra van minél előbb szükség" - vélekedett. "Ukrajnában is akkor lesz béke, ha beszélnek egymással azok, akik egymással szemben állnak" - mondta.


Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az ENSZ létrehozásának célja az volt, hogy elősegítse a békét világszinten, így ezt kell napjainkban is szem előtt tartania a világszervezetnek. És miután az ENSZ Közgyűlésének jelenleg magyar elnöke van, így hazánknak is lehetősége van hozzájárulni a szembenálló felek közötti párbeszéd megindításához - mutatott rá. A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy Európa ma a második világháborút követő időszak legsúlyosabb biztonsági válságával néz szembe "Ha még egy biztonsági kockázattal kellene egyszerre szembenéznie az európai kontinensnek, akkor azt már nem gondolom, hogy tudná kezelni" - fogalmazott. Majd közölte, ezért is nagyon fontos, hogy sikerüljön előrelépést elérni a Közel-Kelet biztonsága terén, a térség instabilitása ugyanis azonnali hatással van Európa biztonságára is, például a terrorfenyegetés és az illegális migrációs hullámok révén. "A közel-keleti béke és stabilitás Európa alapvető érdeke" - mondta.

Szijjártó Péter ennek kapcsán érintette a globális élelmezési krízis kérdését is, amely jelentős részben az ukrajnai fegyveres konfliktus következménye, mivel a megszakadt ukrán és orosz gabonaszállítások nyomán a világ számos pontján élelmiszerellátási válság alakult ki. Ahol pedig élelmezési problémák lépnek fel, ott felüti a fejét az erőszak, a terrorizmus, és emiatt újabb bevándorlási hullámok indulhatnak meg - figyelmeztetett.

Hozzátette: ezért is fontos lépés, hogy nemrég átadták Fényeslitkénél, a magyar-ukrán határon azt a vasúti átrakodóterminált, amelynek kapacitása a kétszerese az eddigi legnagyobb ilyen létesítménynek Európában. Itt így óránként 800 tonna gabonát tudnak átrakni, amely folytathatja útját az észak-adriai kikötőkbe, onnan pedig a világpiacra.

Forrás: MTI/a címlapfotó illusztráció: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2022. október 28. 16:08
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...