Szijjártó Péter: Az Európai Unió veszíteni fog azon, ha riválisként tekint Kínára

Az Európai Unió veszíteni fog azon, ha riválisként tekint Kínára, mivel az utóbbi években egyértelművé vált, hogy a távol-keleti ország sok területen előnyben van, ezért inkább együttműködésre van szükség - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Ningbóban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Kína-Közép-Európa kereskedelmi kiállítás megnyitóján elmondta, Kína Magyarország stratégiai partnere, az erről szóló megállapodást 2017-ben írták alá, és ez nem pusztán kommunikációs elem, a kormány ezt komolyan is veszi. Rámutatott, hogy Kína bruttó hazai terméke (GDP) mostanra meghaladta az EU-ét. Mint mondta, 2010-ben Kína részesedése a világ GDP-jéből még csak 9 százalék volt, míg az EU-é 22 százalék, mára azonban fordult a helyzet különböző okokból, és 18, illetve 17 százalékot mérnek.

Ez is mutatja, hogy ha az Európai Unió riválisként tekint Kínára, azon veszíteni fog. Az utóbbi években nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdaság számos területén Kína versenyelőnyben van 

- jelentette ki.

Hangsúlyozta: ha az EU profitálni szeretne a Kínával fenntartott kapcsolatából, akkor rivalizálás helyett a kölcsönös bizalomra, tiszteletre és előnyökre alapozott együttműködésre kell fókuszálnia.

Magyarország nem kockázatként vagy fenyegetésként tekint Kínára, hanem olyan államként, amellyel az együttműködés sok hasznot hoz 

- fogalmazott.


Szijjártó Péter szerint a magyar példa demonstrálja, hogy a tisztességes együttműködésből sokat lehet profitálni, miután mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú beruházási célpontjává Közép- és Kelet-Európában, hazánkban van a legtöbb Konfuciusz Intézet, s tőlünk érhető el közvetlen járattal a legtöbb kínai város.

Emellett Magyarország rendelkezik a legtöbb élelmiszeripari exportengedéllyel a térség országai közül, és a koronavírus-járványt követően Peking az EU-n belül először hazánkba nyitotta meg a szervezett utak lehetőségét - sorolta. Közölte, hogy Kínában nő a kereslet az egészséges élelmiszerek iránt, és Magyarországnak ebben versenyelőnye van az EU-s szinten is szigorú élelmiszerbiztonsági szabályozás miatt. Arra is kitért, hogy az expón megjelent huszonhárom magyar vállalat többsége is az élelmiszeripart képviseli.


A miniszter leszögezte, hogy a kormány határozottan ellenzi a világ ismételt blokkosodását, ugyanis ez ellentétes a magyar nemzeti érdekkel, miután Közép-Európa a történelem során mindig rajtaveszített azon, ha konfliktus volt Kelet és Nyugat között.

Ehelyett a konnektivitást pártoljuk, a kelet-nyugati munkamegosztásra jó hírként tekintünk a globális gazdaság kulcsfontosságú ágazataiban. A szétválasztásnak, a kockázatcsökkentésnek nincsen értelme 

- mondta.

Aláhúzta, hogy Magyarország itt is jó példa, mivel fontos találkozási pontjává vált a nyugati autógyártóknak és a keleti akkumulátorgyártóknak, amelyeknek szükségük van egymásra.
Kiemelte, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon rendelkezik gyárral mindhárom német prémium autómárka, és eközben a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül négy jelen van hazánkban.

Elmondta, hogy a Csöcsiang tartománnyal folytatott kereskedelem értéke elérte tavaly az 1,6 milliárd dollárt, ez pedig nagyban hozzájárult a magyar-kínai kereskedelmi rekord megdöntéséhez, aminek nyomán Kína mára Magyarország első számú kereskedelmi partnerévé vált Európán kívül.

Forrás: MTI/fotók: MTI/KKM

2023. május 16. 08:33
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
"Látni akarom a gyerekem!"
Felfoghatatlan, amikor egy kisgyerek azért sír a telefonban, mert nem láthatja az anyukáját, vagy az apukáját. Az el...
Rettegnek a lakók a fegyveres albérlőtől egy budai társasházban - videóval
Fegyveres lakásfoglalóktól rettegnek a helyiek egy budai társasházban - legalábbis ezt állítják az ott élők. A probl...
Újabb világjárvány fenyeget
Ökológiai katasztrófát okoz az ukrajnai gátrobbanás, felbecsülhetetlen a kár, újabb világjárvány fenyegeti a világot...
Holnap hidegfront érkezik
Időjárás-jelentés, 2023. június 10., szombat
A komlótermesztéssel is segítik a régiót
Komlótúrát, sörkóstolót és jótékonysági pikniket szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombón. A program...
Kinyitott az Arcanum adatbázisa, ingyen belenézhet az összes újságba
Videón, ahogy a Manchester City játékosai magasba emelik a BL-trófeát
A BL-döntő hőse szerint az első félidőben pocsékul játszott
Haaland kínos bukása, a csapattársai mentették meg
Vér és arany - itt A katonaszökevény előzetese - videó