A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a húsfeldolgozással foglalkozó Topesa Kft. beruházásának átadásán vett részt, ahol arról számolt be, hogy az 1,6 milliárd forint értékű kapacitásbővítést az állam 287 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva hetven munkahely megőrzéséhez. Beszédében rámutatott, hogy a világnak a legsúlyosabb és legösszetettebb biztonsági kockázatokkal kell szembenéznie a második világháború óta. Mint mondta, egyebek mellett veszélybe került a globális élelmezésbiztonság is, ugyanis számos ország nagyban függ az ukrán és az orosz gabonaellátástól. Szavai szerint békeidőben egyedül Ukrajnán mintegy 400 millió ember ellátása múlik, így a jelentős részben ellehetetlenült kivitel nyomán ennyi ember kerülhet veszélybe, alapvetően a Közel-Keleten, Afrikában és Délkelet-Ázsiában. "Az élelmiszerellátás biztonsága még soha ennyire nyilvánvalóan kritikus fontosságú nem volt, mint jelenleg" - fogalmazott.