
Menczer Tamás elmondta, mikor kell majd Magyar Péternek pszichológus, hogy a tébolyt kordában lehessen tartani
A New Yorkban tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Alekszander Novakkal, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettesével.
"Mindenekelőtt a paksi atomerőmű-beruházás állását tekintettük át. A mostani energia-válsághelyzet nyomán világossá vált, hogy azok az országok vannak igazán biztonságban, melyek képesek az igényelt energiamennyiségüket nagyrészt saját maguk előállítani" - írta bejegyzésében Szijjártó Péter.
Hozzátette: ezért hazánk számára kulcsfontosságú az új atomerőművi blokkok gyors megépítése. Beszámolója szerint Alekszander Novakkal megállapodtak abban, hogy ahol csak lehet, gyorsítják a beruházást.
"Emiatt természetesen nem fogunk támogatni egyetlen olyan brüsszeli javaslatot sem, amely akár egy kicsit is nehezítené vagy netán ellehetetlenítené a magyar-orosz nukleáris együttműködést" - közölte.
Mint írta, áttekintették a földgázszállítás helyzetét is. A jelenleg egyetlen 100 százalékon működő kelet-nyugat irányú vezetéknek, a Török Áramlatnak, valamint a hosszú távú szerződésünknek köszönhetően Magyarország földgázellátása folyamatos és zavartalan, naponta több mint 12 millió köbméternyi földgáz kerül leszállításra - írta Szijjártó Péter.
MTI

Menczer Tamás elmondta, mikor kell majd Magyar Péternek pszichológus, hogy a tébolyt kordában lehessen tartani

Szijjártó: a migránsbetelepítést egyedül a nemzeti kormány tudja megakadályozni

A kormány 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Hányinger - reagált Varga Judit is Magyar Péter álszent interjújára

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó

Késelés Párizsban - „Ha Brüsszel dönt, ránk is ez vár”

Orbán Balázs: Magyar Péter azt mondja, amit az emberek hallani akarnak

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország