
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A tárcavezető az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának magas szintű ülésére érkezve kiemelte, hogy a világszervezet 2015-ben fogadta el fenntartható fejlődési céljait, hogy válaszokat találjanak a bolygó megőrzésével összefüggésben felmerülő "elképesztő kihívásokra", ezek azonban mára sajnos egészen más "fénytörésbe" esnek.
Ha az elmúlt nyolcvan évet tekintjük, akkor a globális biztonság most van a legnagyobb veszélyben, a harmadik világháború kitörésének veszélye ugyanis nagyobb, mint bármikor korábban
- mutatott rá.
"A terrorfenyegetettség globális szinten egyre magasabb szintre kerül, illetőleg látjuk, hogy a nukleáris képességekre hivatkozás egyre szégyentelenebbül és egyre nyíltabban zajlik" - tette hozzá.
Majd sérelmezte, hogy ezek a súlyos biztonsági kockázatok egyfelől a világ ismételt blokkosodásához vezetnek, másfelől elterelik a figyelmet a legfőbb fenntarthatósági kihívásokról.
Hangsúlyozta, hogy ráadásul ez a kettő összefügg és egyfajta ördögi kört alkot, mivel a blokkosodás lehetetlenné teszi a környezetvédelemmel és a klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatok teljesítését.
Mi a magunk részéről ma is amellett érvelünk, hogy a világ blokkosodása helyett az összeköttetések időszaka jöjjön el, hogy a világ vezetői még az utolsó lehetséges pillanatban észszerű döntést hozzanak, és a világot ne a blokkosodás, hanem az összeköttetések irányába mozdítsák el
- szögezte le.
"Ha a világ országai, főleg a legnagyobbak, legerősebbek nem tudnak kulturáltan együttműködni, akkor az előttünk álló legégetőbb kihívásokra sem fogjuk megtalálni a választ" - figyelmeztetett.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az ENSZ ma a víz- és a biztonságos energiaellátás kérdéseit veszi napirendre, amelyek hosszú távon a legfontosabbak, ugyanis ezek nélkül "semmi sincs".
Aláhúzta: Magyarország e két területen különösen erőteljes elköteleződéseket tett, hogy hozzájáruljon a vízhiány okozta válságok megelőzéséhez és a biztonságos energiaellátási formák kidolgozásához.
A vízhiányról szólva a technológia fontosságát emelte ki, és emlékeztetett, hogy hazánkban kifejlesztett technológiákat használnak a vízgazdálkodásban a világ számos pontján Délkelet-Ázsiától Afrikáig.
Mi, magyarok készek vagyunk arra, hogy kivegyük a részünket a vízválságok elhárításából, hiszen ne felejtsük el, ha a világ valamely részén tartós vízhiány lép fel, akkor onnan az emberek megindulnak
- mondta.
"A migrációs hullámokat meg kell előzni, s a migrációs hullámok megelőzése érdekében a vízválságokat is meg kell előzni" - szögezte le.
A miniszter végezetül úgy vélekedett, hogy a fenntartható, hosszú távú energiatermelésre kizárólag az atomerőművek jelenthetnek választ. Erre példaként hozta fel, hogy Magyarország a paksi bővítéssel évi 17 millió tonnával csökkentheti majd a szén-dioxid-kibocsátását.
Illetve közölte, hogy számos világpolitikai és világgazdasági fórumon nem a tények alapján zajlik a vita a kérdésről, majd reményét fejezte ki, hogy az ENSZ a továbbiakban is kivétel marad ezen a téren.
"Reméljük, hogy az ENSZ fel fog lépni annak érdekében, hogy a világ növekvő lakosságának biztonságos energiaellátása érdekében érjen véget a nukleáris energiát érő negatív diszkrimináció" - hangsúlyozta.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár