Szijjártó Péter: A terrorizmus és az illegális bevándorlás egyfajta ördögi kört alkot egymással

Óriási veszélyt jelent az Európába irányuló migrációs hullámok megerősödése, ugyanis jól látható, hogy a terrorizmus és az illegális bevándorlás egyfajta "ördögi kört" alkot egymással - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ-közgyűlés keretében délután részt fog venni a terrorizmus áldozatait támogató csoport ülésén, s ennek kapcsán aláhúzta, hogy ma a globális terrorfenyegetettség minden erőfeszítés ellenére is súlyosabb, mint valaha, tavaly 6700 halálos áldozatot követeltek a különböző merényletek.

Szavai szerint az okok között említhető az is, hogy a terrorizmus és az illegális migráció egyfajta "ördögi kört" alkot egymással.

"Minél súlyosabb a terrorfenyegetés, annál súlyosabb a migrációs nyomás, minél többen vesznek részt a migrációs hullámokban, annál nagyobb a sansza annak, hogy a terrorszervezetek tagjai is illegálisan el tudnak jutni a világ távoli pontjaira" - jelentette ki.

Ezért a terrorizmussal szembeni küzdelmünket fokoznunk kell, mivel látjuk, hogy az Európába irányuló migrációs hullámok egyre súlyosabbak, és ezek súlyosabbá válásával a terrorfenyegetettség veszélye is jelentős mértékben nő

- figyelmeztetett.

Majd hangsúlyozta, hogy miközben az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának (UNOCT) költségvetéséből a világszervezet mindössze 3 százalékot vállal, a többit a tagállamoknak kell összeadniuk, Magyarország nagy hozzájárulást tett azzal, hogy Budapesten jött létre az UNOCT második legnagyobb központja. Itt jelenleg huszonöt nemzetközi szakértő dolgozik, és az iroda szerepét tovább kívánják erősíteni.

"Magyarország szerepe a globális terrorellenes küzdelemben a következő időszakban tovább fog nőni, és ez hozzá fog járulni Magyarország biztonságának javulásához is" - mondta.

Szijjártó Péter elmondta, hogy délután nyolc hivatali partnerével folytat egyeztetést az ENSZ-közgyűlés ülése alkalmából, közöttük bahreini, csádi, moldovai, vatikáni kollégájával is, és a tárgyalások középpontjában alapvetően a háború jelentette kihívások fognak állni természetesen.

"A háború ugyan egy regionális háború fizikai értelemben, és reméljük, ennél tovább nem is fog lépni, azonban a hatásai globálisak, és az egész világ most már azt várja, hogy legyen vége" - hangsúlyozta.

Majd hozzátette: sok ország nem érti, miért van az, hogy az európaiak rendre a harcok beszüntetésére, békés rendezésre és tárgyalásokra szólítanak fel a fegyveres konfliktusok esetén, ezúttal viszont eltérő megközelítést alkalmaz a kontinens.

Most, hogy Európában van a háború, számukra úgy tűnik, és sajnos nem teljesen alaptalanul, hogy az európaiak inkább szítják a feszültséget, és a háború vége helyett inkább a háború meghosszabbítását idézik elő

- jelentette ki.

"Éppen ezért a magyar békepárti álláspontot világszerte nagy megbecsültség övezi" - fogalmazott.


A miniszter a szerdai üzleti megbeszéléseiről szólva kiemelte, hogy az amerikai vállalatok a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, 1700 cég mintegy 105 ezer embernek ad munkát. És szavai szerint ezek rendkívül pozitívan nyilatkoznak a gazdasági környezetről, s nem hagyják magukat megtéveszteni a különféle politikai támadások által.

Ők nem az amerikai vagy a német sajtóból tájékozódnak, hanem a mindennapi tapasztalataik alapján hoznak döntéseket, és pontosan látják azt, hogy a magyar beruházói környezet Európa legalacsonyabb adóival, a szakképzett munkaerővel, a kiváló infrastruktúrával a lehető legjobb beruházási lehetőséget jelenti Európában

- közölte.

"Úgyhogy remélem, hogy ma is sikerül jó néhány olyan megállapodást kötni, amely majd újabb magyar munkahelyek létrehozásához fog vezetni" - összegzett.

Szijjártó Péter a szudáni helyzettel foglalkozó ülés kapcsán sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy akadozik az ország élelmiszerellátása, ezért szerinte mielőbb meg kellene indítani a gabonaexportot Ukrajnából.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly a kormány 3,5 millió eurót adományozott tízezer tonna ukrán gabona leszállítására Szudánba az adófizetők pénzéből, azonban ebből eddig egyetlen grammnyi sem ért célba.

"Sajnos továbbra is az ukrán hatóságok engedélyére várunk" - mondta.

A mai ülésen is egyértelmű álláspontot fogunk képviselni. Ukrajnából a gabonát azokba az országokba kell szállítani, európai segítséggel természetesen, amelyek nélkülöznek, ahol az embereknek mindenre szükségük van. Tehát a közép-európai nyerészkedés helyett az afrikai nélkülöző országok ellátására kell fókuszálni

- figyelmeztetett.

A tárcavezető végül a járványok megelőzéséről szóló ülést is érintette, erősen sérelmezve, hogy még a koronavírus-járvány idején sem volt képes úgy összefogni a világ, hogy ne ideológiai-politikai ügyként tekintsenek a kihívásokra.

A keleti vakcinák beszerzését érő támadásokat felidézve kiemelte, hogy az egészségügyi védekezésnek az emberek megóvására kell fókuszálnia, a geopolitikai megközelítésektől mentesen.

"Ha erre nem lesz képes a világ, akkor itt még nagyon nagy bajok is lehetnek" - húzta alá.

Forrás: MTI

2023. szeptember 20. 15:44
Meghalt három beteg péntek éjszaka, teljesen kiürítettek egy kórházat
Mintegy kétszáz beteget, köztük gyermekeket evakuáltak.
Holttestet találtak Kecskeméten a Párkány utcában, láthatatlan gyilkos ölt az éjszaka
A tragédia pontos okait még vizsgálják.
Rémálommá vált egy esküvői ceremónia, kártérítést kapnak a családok
Felkavaró videó látott napvilágot a történtekről.
Íme 8 dolog, ami boldogabbá tehet téged - Te tudtad ezeket?
Keressük boldogságunk kulcsát az apró dolgokban!
Közúti fuvarozók: az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe
Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt több száz magyar vállalkozás került a "tönk szélére".
Tények teljes adás, 2023. december 9., szombat
TRAGÉDIA - Meghalt egy tanár a kiskunhalasi szakközépiskola szalagavatóján - az 57 éves áldozat fellépett a helyi tá...
Tények Plusz adás, 2023. december 9.
AZ ALVILÁG CSÁSZÁRA VOLTAM! - rettegtek tőle. Saját területe volt a hírhedt nyolcadik kerületben, védelmi pénzeket s...
Az alvilág császára voltam!
A Hentes. Egykor mindenki csak így nevezte, aki ismerte. Sipos Mihály, Misi a 80-as, 90-es évek alvilágának hírhedt ...
A csendes gyilkos
A kövérség nem játék! És az elhízásnak súlyos következményei is lehetnek. A szakemberek évtizedek óta hiába kongatjá...
Szerintetek ez már az?
Alvászavarral és libidó csökkenéssel küzd Robbie Williams. Az énekes arra gyanakszik, hogy elérte a változó korral j...
Zelenszkij személyesen fogadta Soros György fiát Kijevben
Így néz ki fürdőruhában a Dallas 64 éves sztárja - fotók
Most bárki megveheti a kastélyt, amely Mozart utolsó lakhelye volt
Az aranykirály, akinek története évezredek óta rabul ejti a világot
Megjött a hókotrós segíteni, úgy rendet rakott, hogy kő kövön nem maradt utána

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.