
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető először Dragan Coviccsal, a boszniai horvátok vezetőjével egyeztetett, aki szerinte rendkívül korrekten szólalt meg a magyarországi választásokkal kapcsolatban.
A találkozót követően leszögezte: "Magyarország abban érdekelt, hogy Bosznia-Hercegovinában béke, stabilitás és nyugalom legyen". Ehhez pedig arra is szükség van, hogy az államalkotó nemzetek "megtalálják a számításaikat".
Hozzátette, hogy a kormány támogatja a horvát nemzeti közösséget a nemzetközi szerződések biztosította jogaik teljes körű érvényesítésében, s ebben az európai platformokon is számíthatnak hazánkra.
Szijjártó Péter ezt követően Milorad Dodikkal, a boszniai szerbek vezetőjével tárgyalt, és bejelentette, hogy mivel a térség békéjének és stabilitásának vannak gazdasági feltételei is, Magyarország jelentős gazdaságfejlesztési programot indít Bosznia-Hercegovinában, illetve a boszniai Szerb Köztársaságban, első körben harmincmillió euró értékben.
"A Nyugat-Balkánon nem lehet szankciókkal békét és nyugalmat teremteni, ezért arra kérem az európai politikusokat, hogy ne Dodik elnök úrról, hanem Dodik elnök úrral beszéljenek, és akkor sokkal jobban meg fogják érteni az itteni helyzetet" - fogalmazott.
MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár