Szijjártó Péter: a Száhel-térségben folyamatosan romlik a biztonsági helyzet

A Száhel-térségben folyamatosan romlik a biztonsági helyzet, egyre távolabbinak tűnik Mohamed Bazoum elnök hivatalba történő visszatérése és az alkotmányos rend helyreállítása Nigerben - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter a bejegyzésében figyelmeztetett, minél több idő telik el, sajnos annál nagyobb a veszélye egy külső katonai beavatkozásnak, amely tragikus hatást gyakorolna az egész térség stabilitására és biztonságára.

Mindez pedig komolyan veszélyezteti az európai biztonsági helyzetet is, hiszen a Száhel-övezet így könnyen válhat újra tömeges migrációs hullámok forrásává - tette hozzá.

A mai napon telefonon egyeztettünk Josep Borrell-lel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével, az Európai Bizottság alelnökével, akivel egyetértettünk, hogy európai biztonsági szempontból is kritikus fontosságú egy újabb katonai konfliktus kialakulásának elkerülése, egyúttal megerősítettük álláspontjainkat, mely szerint Bazoum elnököt tartjuk továbbra is Niger legitim vezetőjének

- írta a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarország kiáll a megválasztott elnök és a helyzet békés rendezése mellett - szögezte le Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. augusztus 05. 08:50
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Donald Trump volt amerikai elnök ismét bírálta az ukrajnai háborút, amelyet szerinte nem történt volna meg, ha ő mar...
Egy jó házasságban is lemondunk a szuverenitásunk bizonyos részeiről és ezt nem zokogva, haját tépve teszi meg az em...
Megöltek egy 40 éves nőt Ecsegen szombaton.
A kutatóűrhajós új oldalát mutatta meg rajongóinak.
Már a túrázókat is arra kérik, hogy segítsenek megtalálni a 27 éves Kaszás Nikolettet, akinek lassan egy hete veszet...