
Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a béke egyre távolibbnak tűnik Európában, mivel a NATO is öles léptekkel halad a korábban közösen megrajzolt vörös vonalak átlépése felé.
Amellett, hogy a NATO az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba
- húzta alá.
Arról számolt be, hogy az észak-atlanti szövetség főtitkárának erről szóló javaslatát kedden kapták meg első olvasatra a tagállamok. "Ráadásul ennek a százmilliárd dollárnak öt év alatt kellene összegyűlnie, ami azt jelenti, hogy a NATO-ban a háború legalább ötéves elhúzódásával számolnak" - mutatott rá.
Azt pedig tudjuk, hogy ez micsoda kockázatot jelent, hiszen minden egyes nap, ami evvel a háborúval telik el, az gyakorlatilag a háború időbeli és földrajzi tovább terjedésének kockázatát hozza magával
- figyelmeztetett.
Szijjártó Péter megerősítette, hogy a magyar álláspont továbbra is világos, e szerint a harctéren nincsen megoldás, csak halottak és pusztítás, a rendezést csakis a tárgyalások hozhatják el. "Ennek a háborúnak nincsenek és nem is lehetnek nyertesei, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak" - hangsúlyozta.
Leszögezte: Magyarország nem kíván részt venni a NATO fegyverszállítási és kiképzési műveletében, a kormány ehhez nem akar adófizetői forintokkal hozzájárulni.
Mi, a következő hetekben, ezen javaslatok tárgyalása során így továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy Magyarország kimaradhasson ebből az őrületből, Magyarország kimaradhasson a fegyverszállításból, Magyarország kimaradhasson az ukrán katonák képzéséből, és Magyarország kimaradhasson ennek a százmilliárd dollárnak az összegyűjtéséből és a háborúba történő belepumpálásából
- sorolta.
"Nekünk, a magyar kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, s a mi legfontosabb feladatunk, hogy a magyar emberek biztonságát garantáljuk" - mondta.
A miniszter kifejtette, hogy ez pedig kizárólag akkor lehetséges, ha hazánk kimarad a háborúból, ezért ezután is erre fog összpontosítani a kormány.
Láthatjuk a világháborús, az atomháborús előkészületeket, láthatjuk ezt az egész őrületet. És ezt csak úgy lehet megállítani, ha június 9-én békepárti politikusokat küldünk az Európai Parlamentbe
- emelte ki.
"Ehhez Magyarországon is hozzá tudunk járulni. Nem szabad elfelejteni: a béke színe a narancs, a béke neve pedig a Fidesz. Ezért arra kérek mindenkit tisztelettel, hogy az európai parlamenti választáson is segítsenek abban, hogy mindebből az őrületből, mindebből a háborús készülődésből Magyarország kimaradhasson" - összegzett.
Forrás: MTI

Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében

Kimondta a kulcsember: „Veszélyes időkben a Fidesz a biztos választás”

Orbán Viktor: a választás tétje az is, hogy bevándorló országgá tesszük-e Magyarországot

Orbán Viktor: A következő kormányzati években elérjük az 1000 eurós minimálbért és az 1 milliós átlagbért

Mráz: a Fidesz a tapasztalat és a fiatalítás egyensúlyára törekszik

Benjámin Netanjahu mellett több külföldi politikus is méltatta Orbán Viktort és a Fideszt

Kelemen Hunor: Orbán Viktor vezetésével Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat

Már a Partizánban is arra jutottak, hogy a Fidesz a biztos választás

Őry Péter: a Fidesz a biztos választás a határon túli magyarság képviseletére

Már az ellenzéki sajtó is Fidesz-előnyt számol, Magyar Péter pánikolva akadt ki

„A biztos választás a Fidesz, nem most kell kísérletezni” – Szalai Zoltán és Mráz Ágoston Sámuel elemzése a Fidesz-kongresszuson

Deák: az öngól is gól – Magyar Péter a Fidesz üzenetét reklámozza