
Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszterrel közös budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és a szankciók miatt egekbe szökő árak recesszióval fenyegetnek Európában, ezért fontos a gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyalni.
Szijjártó Péter Magyarország és Szlovénia kapcsolatát méltatta, amelyet szavai szerint még szorosabbra kívánnak fűzni, kölcsönösen támogatni fogják egymás beruházásait, mivel ezek jelentősen hozzájárulhatnak a gazdasági növekedés fenntartásához.
Mint mondta, ehhez adott minden alap, miután a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly majdnem elérte a hárommilliárd eurót, és értéke az idei év első hat hónapjában is 30 százalékkal nőtt, így újabb rekord várható 2022-re.

Egyes magyar nagyvállalatok mára komoly regionális játékosokká váltak, így például a Mol, az OTP és a WizzAir szlovéniai beruházásai is sikerrel kecsegtetnek; előbbi két cég a második legnagyobb piaci szereplő lesz a maga szegmensében, míg utóbbi bázis kialakításán dolgozik Ljubljanában - húzta alá Szijjártó Péter.
Kitért arra is, hogy a Zalaegerszeg-Graz-Maribor háromszögben nemzetközi tesztkörnyezetet hoznak létre az önvezető autók számára, ami komoly versenyelőnnyel fog járni.
Kiemelte, hogy az együttműködés hozzájárul a két ország energiabiztonságához is, minthogy a villamosenergia-hálózatokat összekötő vezeték június óta tesztüzemben működik, s eddig nem merült fel probléma, így év végétől át lehet térni a normális kereskedelmi üzemre.
Üdvözölte, hogy Magyarország, Szlovénia és Szerbia részvételével regionális villamosenergia-tőzsde jön létre az év végével, ami az árak csökkenését is eredményezheti.
A miniszter rámutatott, hogy a recessziót ezúttal nem gazdasági strukturális problémák, hanem biztonsági kihívások okozzák, így a "visszaesésből való kimaradásnak is a biztonság megóvása a módja a gazdasági stabilitás és az energiaellátás terén is".
"Magyarországnak ebben a kontinentális recesszióval fenyegető helyzetben nem lehet más célja, minthogy kimaradjon ebből, és egyfajta lokális kivételt képezzen" - szögezte le.

Újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter hangsúlyozta: jól látható, hogy az ukrajnai eszkaláció rendkívül veszélyes irányba halad. "Most már tényleg az utolsó utánit követő pillanatban vagyunk ahhoz, hogy az eseményeket vissza lehessen fordítani" - fogalmazott.
"Az eszkalációs törekvések, meg a háborús retorika helyett szerintem itt lenne az ideje, ha Európában áttérnénk arra, hogy minden erőnkkel a béke megteremtésére koncentráljunk" - jelentette ki.
Elmondta, azért vesz részt csütörtökön az Oroszországi Energiahét eseményein, hogy egyrészt ott is a béke fontosságáról beszéljen, másrészt, hogy Magyarországon ne legyenek energiaellátási problémák a jövőben sem.
"Azok, akik emiatt bírálnak, azok nem akarják, hogy béke legyen. És akik emiatt bírálnak, azokat nem érdekli, hogy a magyar embereknek lesz-e energiaellátás vagy sem" - vélekedett.
MTI / Fotók: MTI

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk