Szijjártó Péter: A kormány nem kockázatként, hanem lehetőségként tekint a kelet-nyugati együttműködésre

Magyarország nem fenyegetésként, nem kockázatként, hanem hatalmas lehetőségként tekint a kelet-nyugati együttműködésre, amelyből minden fél sokat profitálhat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bangkokban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a thai tőzsde által rendezett konferencián mindenekelőtt az utóbbi évek súlyos kihívásait taglalta, emlékeztetve, hogy többször is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, zavarok keletkeztek a status quoban.

Rámutatott, hogy az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók nyomán nagy ütést kapott az eurázsiai együttműködés, és összeomlott a fejlett nyugati technológiák és az orosz energiahordozók kombinációjára épített növekedési modell, az égbe szökő infláció pedig nehéz helyzetbe hozott számos országot, függetlenül attól, hogy felelősek-e a helyzet kialakulásáért.

Szavai szerint ezt követte a közel-keleti konfliktus, amelynek következtében veszélybe került a hajózás biztonsága a Vörös-tengeren, így a hosszabb és drágább útvonalakra kellett áttérniük a teherhajóknak.

Aláhúzta: mindez különösen rosszul érintette a világgazdaságba mélyen integrálódott Magyarországot, amely a világ tíz legnyitottabb gazdasága között van, ahol az export a bruttó hazai termék (GDP) nagyjából 85 százalékát teszi ki.

Így nagyon nehéz helyzet állt elő, az energiaimport költsége a korábbi hétmilliárdról 17 milliárd euróra nőtt, az infláció a megszokott két százalék körüli szintről 27 százalékra ugrott, és mindez kizárólag külső hatások miatt - hangsúlyozta.

Ráadásul - mint kiemelte - az Európai Unió arra jutott, hogy ez kiváló alkalom "a nemzetközi fősodorral szembemenő, konzervatív, patrióta" kormány megszorongatására, ezért befagyasztották a hazánknak járó forrásokat.


De túléltük, és az idei év jóval könnyebb lesz, az energiaárak csökkentek, sikerült leszorítani az inflációt, részlegesen feloldották az EU-s forrásokat, visszatért a gazdasági növekedés - sorolta.

Szijjártó Péter beszédében kifejtette, hogy éles verseny zajlik világszerte a beruházásokért, de több oka is van annak, hogy miért a legjobb döntés épp Magyarországon beruházni.

Elsőként az Európában egyedülállóan stabil politikai rendszert említette, a tizennégy éve zajló egypárti, kétharmados kormányzást. Továbbá kitért a jelentős beruházásösztönző támogatásokra és a kontinens legalacsonyabb adókulcsaira is.

Beszámolt a kormány stratégiájának sikeréről, amelynek révén Magyarország fontos találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati vállalatok számára.

Leszögezte, hogy hazánk érdekelt a civilizált kelet-nyugati együttműködésben, s kedvezőtlennek tartja a világ ismételt blokkosodásának irányába mutató fejleményeket, minthogy a történelmi tapasztalatok szerint ezen mindig rajtavesztett.

"De mikor erről beszél valaki Európában, akkor még a külügyminiszterek körében is három opciója van: az oroszok barátjának, Putyin kémjének vagy a Kreml propagandistájának minősítik" - fogalmazott.

Mi a kelet-nyugati együttműködésre nem fenyegetésként, nem kockázatként tekintünk, hanem óriási lehetőségként, amelyből sokat profitálhatunk

- tette hozzá.

A miniszter megerősítette, ha betartják a szabályokat, Magyarországon minden vállalat zavartalanul működhet, attól függetlenül, hogy honnan érkezett.


Hangsúlyozta, hogy tavaly sikerült megduplázni a 2022-es 6,5 milliárd eurós beruházási rekordot, és a működőtőke 82 százaléka keletről érkezett, leginkább Kínából és Dél-Koreából. Eközben a projektek száma alapján Németország és az Egyesült Államok állt az élen, ez jól demonstrálja a helyzet kiegyensúlyozottságát.

A miniszter az autóipart hozta fel példaként a kelet-nyugati együttműködésre építő stratégia eredményeire. Közölte, hogy Németországon és Kínán kívül csak Magyarországon van jelen gyártóbázissal mindhárom német prémium autómárka, emellett a Stellantis és a Suzuki is termel hazánkban, a kínai BYD pedig itt építi fel első európai gyárát.

Ezzel párhuzamosan nagy számban érkeznek a keleti beszállítók, és Magyarország a világ egyik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójává lépett elő - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter a kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú kapcsolatokat is méltatta, s kijelentette, hogy a magyar kormány nem avatkozik be mások belügyeibe.

"Elutasítjuk a nemzetközi politika mai működési módját, ahol egyesek azt gondolják, hogy okosabbak mindenkinél, és jobban tudják, hogy másoknak hogyan kellene élniük" - mondta.

Üdvözölte, hogy tavaly 730 millió dollárral rekordot döntött a magyar-thai kereskedelem, beruházások zajlanak kölcsönösen, továbbá a turisztikai számok is megduplázódtak, ezért tájékoztatása szerint egy budapesti járat indításáról próbálja majd meggyőzni az AirAsia légitársaság vezetőit.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2024. március 19. 08:26
Holttestre bukkantak a Hernádban Bőcsnél, a lakosság segítségét kéri a rendőrség
Részletes személyleírást adtak.
Teherbe esett egy 55 éves színésznő, 24 éves rajongója az apa
A leendő apuka már egészen kisgyerekként tudta, hogy ennek meg kell történnie.
Agyon lőtte, "jól tette", hősként ünneplik a 85 éves nénit
A rendőrség nyilatkozata szerint jogos volt az idős nő önvédelme.
Sejtelmes üzenettel köszöntötte kedvesét Tóth Gabi: „Sz…”
Az énekesnő megható sorokba foglalta érzéseit.
Kivételes repülős élményben volt része a Korda házaspárnak
A külföldi utasok értetlenül figyelték a történteket.
Tények röviden, 2024. április 12., péntek
Tények röviden adás
Egyedül ment szülni a klinikára egy anyamacska hajnali 1-kor, videón a hihetetlen eset
Éppen a biztonsági kamera alatt robbant a cukiságbomba.
A völgyekben lehet még éjjel akár 4 fok is
időjárás-jelentés, 2024. április 12., péntek
Milyennek látnánk Európa arcát?
Arcok, akik egész Európát szimbolizálják Till Brönner lencséjén keresztül. Még a tárlat berendezése közben találkozt...
Tények Plusz adás, 2024. április 12., péntek
EZT SENKI SE TUDTA! - Karrierje csúcsán padlón volt, tizenegyszer elvetélt, most exkluzív interjút adott nekünk Sütő...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.