Szijjártó Péter: a kormány nem engedi, hogy Magyarországot is beszippantsa a NATO háborús őrülete

A NATO ülésén a háború gyorsvonata kifutott az utolsó előtti állomásról, s újabb, a józan ítélőképesség teljes hiányára mutató megszólalások hangzottak el, Magyarország azonban nem fogja engedni, hogy ez az őrület beszippantsa a háborúba - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Prágában.

A tárcavezető a NATO informális külügyminiszteri ülését követő sajtóértekezletén gyors összegzésként azt mondta, hogy a "háború gyorsvonata kifutott az utolsó előtti állomásról", és a kérdés, hogy maradt-e még esély ennek a megállítására.

Azt hiszem, egyetlen vészfék maradt, amiben még bízhatunk, ez pedig a június 9-ei európai parlamenti választás, ahol az európai emberek, köztük a magyar választópolgárok is világossá tehetik a kormányaik számára, hogy nem akarnak hosszú távon háborúban élni Európában

- közölte.

Arról számolt be, hogy a tanácskozáson abszolút háborús hangulat uralkodott, "mintha a háború előtti készülődés utolsó fázisait élnénk meg".

Azok az előkészítő lépések, amelyek részben már történnek is, egy hosszú, sokéves háborúra történő berendezkedés előkészítő lépései. A tagországok jelentős része elérte azt a hangulatát, hogy most már gyakorlatilag semmifajta, korábban tiszteletben tartott észszerű korlátozást nem tart önmagára nézvést kötelezőnek

- fogalmazott.

Illetve sérelmezte, hogy szinte minden egyes felszólalással újabb veszélyes ötletek kerültek napirendre, bejelentették például, hogy az ukrán hadsereg ezentúl oroszországi célpontokat is támadhat amerikai fegyverekkel, ez többé nem tabu.

Majd azt a felvetést is problémásnak minősítette, amelynek alapján nyugati szakértőket vezényelnének Ukrajnába a katonák kiképzése céljából, valamint kitért arra, hogy majdnem minden résztvevő további fegyverekről, támogatásokról beszélt. De emellett felmerült az is, hogy a NATO magas rangú képviselőt delegáljon Kijevbe.

Mi azt gondoljuk, hogy mindezekkel a javaslatokkal és ötletekkel a NATO mindig egy-egy újabb, egyre nagyobb lépést tesz abba az irányba, hogy bevonódjon ebbe a háborúba, holott két és fél évvel ezelőtt közösen döntöttünk arról, hogy nem válhat a NATO a háború részévé

- emlékeztetett.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az eddigi, már sok százmilliárd eurónyi fegyverszállítások sem hozták Ukrajnát közelebb a harctéri győzelemhez.

Szavai szerint ennek dacára elhangzott az is, hogy hosszú távon a nyugati világ a nyertese a háborúnak, azonban ez igen távol áll az igazságtól, több százezer ember meghalt, egy európai országot mára szinte teljesen leromboltak, és egyre kézzelfoghatóbb kockázata van a világháborúnak.

Ez tényleg elképesztő, és a józan ítélőképesség teljes hiányára mutat sajnos

- jelentette ki.

Érintette azt is, hogy az észak-atlanti szövetség a hosszú távú pénzügyi elkötelezettségen dolgozik, így most az a javaslat, hogy évente 16 ezer milliárd forintot kellene elkülöníteni erre a célra.

"Jeleztem, hogy Magyarország a kötelező pénzügyi részvételt csak abban az esetben fogadja el, amely a washingtoni szerződés szerint a NATO alapvető működéséhez tartozó funkciókat illeti, az pedig, hogy Ukrajna katonai képességeinek növelése érdekében pénzt rakjunk össze, nem tartozik a NATO alapvető céljai közé" - tudatta.


Ennek kapcsán aláhúzta, hogy a NATO védelmi szervezet, márpedig egyetlen tagállamot sem támadott meg senki, így itt nem defenzív, hanem offenzív feladatról lenne szó, aminek finanszírozásában hazánk nem fog részt venni.

"Magyarország tehát továbbra is ellenáll. Ma is kitartottunk, kitartottam a pozíciónk mellett, amellett, hogy magyar katona nem vehet részt ilyen NATO-műveletben, Magyarország területén ilyen műveletek nem történhetnek meg, és kitartottam amellett is, hogy a magyar adófizetők egyetlen fillérét sem lehet ilyen műveletre felhasználni" - szögezte le.

A miniszter ugyanakkor rámutatott, hogy a küzdelem egyre nehezebb, minthogy Magyarországon kívül gyakorlatilag mindenki egyetértett az ukrajnai misszió elindításával.

Továbbá kiemelte, hogy a háborúnak a csatatéren nincs megoldása, hiába a több százezer áldozat és a több százmilliárd eurónyi fegyverszállítás, semennyivel nem került közelebb a konfliktus vége az utóbbi két és fél évben.

Magyarország a háborúból ki akar maradni, s mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ki is tudjunk maradni, nem engedjük, hogy ez az őrület minket is beszippantson a háborús készülődésbe és magába a háborúba

- figyelmeztetett.

"Nagy nyomás alatt vagyunk, és nagyon kell az erő, hogy ezt a nyomást továbbra is ki tudjuk bekkelni, vissza tudjuk utasítani, s ez az erő június 9-én megjöhet (.) Fogjunk össze június 9-én annak érdekében, hogy Magyarországot ne tudják belenyomni ebbe a háborúba! (.) Arra kérem önöket, hogy június 9-én vegyenek részt az európai parlamenti választáson, és ne felejtsék el azt, hogy a béke színe a narancs, a béke neve pedig Fidesz" - összegzett.

Forrás: MTI / Borítókép: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala




 

2024. május 31. 15:30
Csaknem háromszázan rekedtek egy aranybánya mélyén Dél-Afrikában
Csaknem háromszáz ember rekedt csütörtök este óta egy aranybánya mélyén a Dél-afrikai Köztársaság északi részén, de ...
Őrizetbe vettek Törökországban több embert a bebörtönzött isztambuli főpolgármester ügyével összefüggésben
Őrizetbe vett pénteken a török rendőrség 44 embert az Ekrem Imamoglu bebörtönzött isztambuli főpolgármester március ...
Orbán Viktor miniszterelnök Belgrádban tárgyalt Alekszandar Vucsics szerb elnökkel
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkalátogatás keretében találkozott Alekszandar Vucsics szerb elnökkel Belgrád...
Centiken múlt, hogy romba dőljön egy vízparti ház, lakóját több ezer tonnás meglepetés fogadta
Méterekre állt meg egy norvég férfi házától egy partra futott teherszállító hajó a Trondheim-fjordban - közölte az M...
Roland Tseber, az ukrán kém Magyar Péterrel „további akciókról” beszélt + videó
Újabb videót mutatott be a Hír TV Roland Tseberről, a Magyarországról kitiltott ukrán kémről - részletezte a Magyar ...
Ez lesz a Naplóban!
Egy csaló, aki sorra szedi az áldozatait, több családnak is kiadja a házát, majd lelép a pénzzel! Most vasárnap is e...
family
Vigyázz, kész, kilövés!
Visszaszámlálás indul, közeleg a történelmi pillanat! 45 év után újra űrmissziót teljesít egy magyar űrhajós. Kapu T...
family
Bármi áron, de megveszem!
Régi fényképezőgép, döbbenetes festmény, több száz éves hangszerek, döbbenetes ereklyékkel állnak a sztárok hétről h...
family
Tények teljes adás, 2025. május 23., péntek
GYÁSZ - Sokkot kaptak a szülők az iskolai bántalmazás miatt meghalt gödöllői gyerek tragédiájától. Nikit csúfolhattá...
Hogy megbántam-e? Igen!
Tudatosan nem vállalt gyereket. Így döntött akkor, fiatalon így érezte a legjobbnak. Most viszont már 80 felett másk...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.