Szijjártó Péter: a kormány garanciát akar arra, hogy az OTP ne kerülhessen fel újra az ukrán feketelistára

Jó irányba tett lépés, hogy Ukrajna levette az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, de a kormány biztosítékokat szeretne arra, hogy a jövőben nem kerül vissza a jegyzékbe a pénzintézet, ezért Budapestre hívta az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) képviselőit - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető a moldovai miniszterelnök-helyettessel közösen sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva üdvözölte, hogy eltávolították az OTP-t a feketelistáról, azonban úgy vélekedett, hogy ezzel gyakorlatilag elismerték azt, hogy "megalapozatlan, hazug, nevetséges" indokokkal került a bank ebbe a jegyzékbe.

Megalapozatlannak nevezte például azt az okot, miszerint az OTP Oroszország bankrendszerének egyik meghatározó szereplője lenne, miközben piaci részesedése mindössze 0,17 százalék. Ami pedig szavai szerint "már inkább a nevetségesség kategóriája", hogy azt állították az OTP-ről, hogy Donyeckben is működik, miután egy hasonló nevű oroszországi településen valóban van fiókjuk, több száz kilométerre az ukrán határtól.

"Úgyhogy mind a négy ok, amit az ukrán ügynökség megnevezett, hazug, nevetséges, alaptalan ok volt, ezért mi azt természetesnek gondoljuk, hogy az OTP-t ezen a listán nem szerepeltetik" - fogalmazott.

Szijjártó Péter ugyanakkor úgy vélte, hogy maga a jegyzékbe vételi eljárás aggodalomra ad okot, hiszen ez bármikor megtörténhet a jövőben is.

"Ezért ma azt a kérésünket közöltük Ukrajna budapesti nagykövetével, hogy az ukrán korrupcióellenes ügynökség delegációja minél előbb jöjjön el ide, Budapestre, hogy ki tudjunk tárgyalni egy olyan megállapodást, amely garanciát jelent arra, hogy a jövőben ilyen döntés nem születik, a jövőben sem teszik önkényesen, nevetséges indokok alapján az OTP-t fel erre a listára" - mondta.

"Ha ott megnyugtató megállapodás születik, akkor majd természetesen mérlegelni kell, hogy ez milyen lépéseket indokol a mi részünkről" - tette hozzá.

Fotó: MTI/Kovács Attila


A miniszter ezután arra is kitért, hogy az NAZK-nak van egy, szankcióra előterjesztett listája is, amelyen az OTP oroszországi entitása, illetve négy magyar bankvezető még mindig szerepel.

"Elvárjuk, hogy ez a négy OTP-s vezető és az oroszországi entitás is kerüljön le az ukrán korrupcióellenes ügynökség listájáról" - jelentette ki.

Végezetül pedig a befagyasztott európai uniós források esetleges feloldásával kapcsolatos sajtóhírekről szólva leszögezte, hogy ezek a pénzek járnak Magyarországnak, ha tetszik, ha nem, s ennek semmi köze nincs a közösség költségvetésének módosításához.

"Az teljesen más kérdés. És azt teljesen más szempontok szerint kell mérlegelni. A nekünk járó források kifizetése mindentől független, az nekünk jár, azt ki kell, hogy fizessék" - figyelmeztetett.

MTI

2023. október 04. 12:36
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...