
Orbán Viktor: Csak mi tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól - videóval
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető elmondta, jó hír, hogy Magyarországgal, a magyarországi rendezéssel, a magyarországi versennyel mindenki messzemenően elégedett.
Mindenki azt az álláspontot képviseli, hogy Budapestnek, illetve a Hungaroringnek továbbra is Forma-1-es versenyhelyszínnek kell lennie.
Hozzátette: "A vezetők értékelik azt a 39 évet, amely eltelt azóta, hogy először itt a száguldó cirkuszt Magyarország vendégül látta, és egyértelműen úgy ítélik meg, hogy bár a világ rohan előre - a digitalizáció, a modern kultúra, az elképesztő technológiai színvonal egyre nagyobb teret nyer magának -, a tradíciókra, ennek a sportágnak az örökségére igenis szükség van. És mivel a magyarországi futam a második leghosszabb megszakítás nélküli, a versenynaptárban szereplő futam, ezért aztán úgy is tekintenek erre a versenyhétvégére, mint ami a horgonyt jelenti a Formula-1 örökségéhez, a régi hagyományokhoz, úgyhogy ezért is, gyakorlatilag azzal számolnak, hogy Magyarország hosszú távon a Forma-1 egyik helyszíne lesz".
Közölte, most 2032-ig van szerződésünk. A Forma-1 menedzsmentje több újítást, beruházást, felújítást kért. Ezeket két részletben hajtották, illetve hajtják végre, a felújításnak az első szakasza lezárult, célfotóval a rendezvény előtt, hiszen világos volt, hogy egy ilyen presztízsű eseményen félbemaradt építkezés nem lehet, tehát úgy kellett a felújítást tervezni, hogy az első rész végénél úgy tűnjön, mintha már mindennek vége lenne - fejtette ki.
Aláhúzta, ez most így is tűnik, de ez nincsen így, ugyanis ahogy itt a motorhome-okat elviszik, gyakorlatilag minden, ami itt látszik, az lebontásra kerül, és a Forma-1 sztenderdjeinek megfelelően, mind a főlelátó, mind a főépület, mind a versenyigazgatóság, mind a paddock rész teljes mértékben megújul, kibővül.
Elmondta: több ezer négyzetméterrel meg fog nőni az épület hasznos területe, és amikor jövő évben a Forma-1 ide visszatér, akkor egy teljesen megújult főlelátóval, főépülettel, paddockkal, versenyirányítási központtal fognak találkozni.
A miniszter közölte: "Az eddig végrehajtott felújításokkal mind a Nemzetközi Automobil Szövetség, mind a Forma-1 menedzsment vezetői abszolút mértékben elégedettek, és úgy tekintenek a következő beruházások elé, mint ahogy már mindent leegyeztettünk, és hogyha úgy hajtjuk végre, ahogy a megállapodások megtörténnek, márpedig úgy hajtjuk végre, akkor a Forma-1 hosszú távon számol Magyarországgal versenyhelyszínként".
Forrás: MTI

Orbán Viktor: Csak mi tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól - videóval

A politológus szerint minden a Fidesz mellett szól

Menczer: Az ukrán nagykövet hazudik és támadja Magyarországot

Nagy Ervin nem vitázik Vidnyászky Attilával, akitől olyan sallert kapott, a fal adta a másikat

Orbán Viktor: Április 12. A biztos választás!

Sulyok Tamás döntött, hogy mikor lesz a parlamenti választás

Itt a bizonyíték: a Tisza nem támogatja a háborúellenes aláírásgyűjtést és lenézi a vidékieket

Gulyás Gergely: a választások tétje, hogy kimaradunk-e a háborúból

Bóka János: Brüsszel Magyar Péterre tette meg tétjeit, mert tőle együttműködést vár

NGM: folytatjuk a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

Szentkirályi: nem igaz, hogy Bajnai Gordon visszavonult

Orbán Viktor, Donald Trump, Andrej Babis, Geert Wilders és mások is promótálják az idei CPAC Hungaryt