szijjártó péter

Szijjártó Péter: A globális minimumadó kivetése adóemeléssel és munkahelyek tízezreinek veszélybe kerülésével járna

Közép-Európában a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően Európa legalacsonyabb társasági adóit kell fizetni, a globális minimumadó kivetése Magyarországon komoly adóemeléssel és munkahelyek tízezreinek veszélybe kerülésével járna - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

2022. június 20. 15:55

Szijjártó Péter szerint a globális minimumadó újra munkahelyeket sodorna veszélybe világszerte, ráadásul a termelő vállalatok adóterheinek növekedése újabb áremelkedéseket okozna, újabb lökést adva az inflációnak. Arról, hogy Európába már a jövő évtől be akarnák vezetni a globális minimumadót, míg a világ többi részén nincsenek ilyen tervek, úgy vélekedett: egy ilyen döntés az európai vállalatoknak versenyhátrányt jelentene. Szijjártó Péter jelezte, hogy külügyminiszteri és pénzügyminiszteri szinten is korrekt egyeztetés zajlott a globális minimumadót pártoló Egyesült Államok tárcavezetőivel, de világossá tette, hogy a magyar kormány nem tudja támogatni az adó bevezetését. Hozzátette: az amerikai republikánusok és a magyar kormány között egyetértés van abban, hogy minél kisebbek a munkát terhelő adók, annál nagyobb növekedési lehetőségek vannak a gazdaság előtt. Elmondta azt is, hogy az ukrajnai háború nyomán gazdasági válság is kezd kirajzolódni. Az elmúlt száz nap háborúja nyomán nemcsak európai, hanem globális gazdasági válság is kezd kirajzolódni - közölte, és a magyarok számára rossz hírnek nevezte, hogy több mint száz napja zajlik a háború a szomszédban, mert az állandó biztonsági - fizikai, gazdasági és energiaellátási - fenyegetést jelent. Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen a szomszédban, a béke iránt tett erőfeszítések azonban mindeddig eredménytelenek maradtak - jelentette ki.

Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a kezdetektől világos álláspontot foglalt el, már a kezdetekben elítélte az Ukrajnával szemben megindult katonai agressziót, világossá tette, hogy kiáll Ukrajna mellett, és minden idők legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre az ország. A magyar kormány mindvégig következetesen képviselte azt az álláspontot is, hogy a legfontosabb Magyarország biztonságának garantálása, az, hogy az ország nem sodródik bele a háborúba, és kimarad abból - emelte ki Szijjártó Péter. Azt mondta: Magyarország a NATO tagjaként azt az álláspontot képviseli, hogy nem szabad létrejönnie egy közvetlen NATO-Oroszország konfliktusnak, mert annak "tragikus hatása" lenne. Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy a NATO néhány nap múlva kezdődő madridi csúcstalálkozóján is a józan ész kerekedik felül, és semmilyen olyan döntést nem születik, amelyik a konfliktust eszkalálná. A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország földgázellátása, és összességében az ország energiaellátása teljesen biztos alapokon áll. A földgáz és a kőolaj is minden nap szerződés szerint, menetrend szerint, zavartalanul és mindenfajta fennakadás nélkül érkezett - ismertette. Tájékoztatása szerint Magyarországnak hosszú távú, tizenöt éves gázvásárlási szerződése van a Gazprommal.

Közölte: amikor felmerültek olyan hírek, hogy egyes országokba a Gazprom leállítja a szállítást, telefonon beszélt a társaság vezérigazgatójával, valamint Oroszország energiaellátásért is felelős miniszterelnök-helyettesével, akik egyaránt biztosították arról, Magyarország felé teljesíteni fogják szerződéses kötelezettségeiket. Sok más nyugat-európai vállalathoz hasonlóan az MVM is olyan módon fizet a földgázért, amit a szállító előír - tette hozzá. Szijjártó Péter jelezte: az energiaellátás is válságba került a háború miatt, ami egyrészt fizikai kockázatot jelent, másrészt komoly inflációs hatása is van. A háborús infláció "elképesztő veszélyeket rejt magában" a gazdaságra nézve, ezért is érdekünk, hogy béke legyen - fogalmazott. Megjegyezte: a háborús infláció miatt mindenkinek nőnek a terhei. A termelő vállalatoknak komoly energiaigénye van a működéshez, az energiaárak emelkedése miatt pedig egyre nagyobb költségekkel kell szembenézni. Ha még egy globális minimumadót is kivetünk rájuk, akkor jelentős részüknek működése ellehetetlenül, és megint munkahelyek tíz- és százezrei kerülnek veszélybe, hasonlóan ahhoz, mint a világjárvány alatt másfél-két éve - mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

Az állat társ, nem pedig játék - Szívügyünk az állatvédelem
Nemes ügy mellé áll a TV2 Hírigazgatósága.
Babakocsit toló nőt ütöttek el Sopronban, a 9 hónapos pici is megsérült - Fotók
A 64 éves sofőr nem adott elsőbbséget a zebránál.
Megölte és feldarabolta 11 hónapos kislányát egy elvetemült férfi
A férfit egy járókelő ismerte fel a hírekből.
Így élnek az ország 37. leggazdagabb emberének gyerekei
Jákob Zoltán gyermekei büszkék apjukra, azonban két lábon a földön állva élik meg sikereit.
Letépte a nő ruháját, majd a nyakát szorítva akarta megerőszakolni a miskolci utcán - videó
Most emelt vádat az ügyészség a férfi ellen nemi erőszak kísérlete miatt.
Így él Mr. Rock and Roll
Több mint negyed százada nem engedett be az otthonába TV-stábot, most azonban kivételt tett a Tények Plusszal Mr. Ro...
Friss hírek érkeztek a legendás labdarúgó, Pelé állapotáról
Az egykori sztárfocista kezelését végző kórház adott ki egy közleményt.
Eladó a Nagy Ő villája
Árpa Attilára rátalált a szerelem, de nem ott fog lakni a kiválasztott nővel, ahol eddig éltek. A Nagy Ő villája ela...
Benzinpánik
Több száz méteres kocsisor, órákig tartó várakozás a benzinkutakon. Az olajembargó és az európai uniós szankciók mia...
Szívszaggató, elvesztették kislányukat, összetörten nyilatkoztak - videó
Meghalt az a 14 éves lány, aki Csopaknál egy ütközés után kirepült az autóból.
Rendkívüli bejelentésre készül Putyin a háborúról
Óriásit hajrázott a Fradi, mínusz hétről mentett pontot a kézilabda El-ben
Több ezer benzinnel csalt egy benzinkutas
Gyászol Béres Anett
Ronaldo a kispadon, Georgina a lelátón szurkol a portugáloknak - galéria