
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének
A tárcavezető az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vasúti nyomtávváltáson alapuló központjának átadásán aláhúzta, hogy a beruházás akkor kezdődött meg, amikor Kelet és Nyugat együttműködése még komoly perspektívával rendelkezett, amikor úgy tűnt, hogy a Kína és Európa közötti kereskedelmi forgalom akadálymentesen bővülhet a következő időszakban.
Mint közölte, a projekt a háború kirobbanásával új értelmet nyert, célja az eredetihez képest időközben megváltozott, jelenleg ugyanis az egyik legfontosabb feladat a globális biztonság szempontjából az ukrajnai gabonaexport folytonosságának garantálása, amihez gyors és hatékony szállítási útvonalakra van szükség.
Leszögezte: a terminálnak ennek megfelelően óriási szerepe lesz az Ukrajnából származó gabona eljuttatásában a világ legkülönbözőbb pontjaira.
"A konstancai kikötő kapacitásai le vannak kötve, a szlovák és a román útvonalak telítettek, a Dunán és a Tiszán az alacsony vízszintek miatt a hajón történő szállítás nem egészen kiszámítható" - mutatott rá.
"A Fényeslitkétől az észak-adriai kikötőkig vezető a leggyorsabb és leghatékonyabb útvonal annak érdekében, hogy a világ messzi pontjain is szavatolni lehessen az élelmiszerellátás biztonságát" - jelentette ki.
Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Oroszország és Ukrajna szerepe rendkívül jelentős a világ számos országának, köztük sok instabil térség gabonaellátásában, a kivitel leállása vagy visszaesése így akár éhezéshez is vezethet.
Szavai szerint ezért is hatalmas lépés, hogy az új központban óránként mintegy 800 tonna gabona átrakására lesz lehetőség, és a kiterjedt tárolási kapacitások is biztosítják, hogy a szomszédos országból érkező áru eljuthasson a célországokba.
"A békében vagyunk érdekeltek a szomszédságban, és reméljük, hogy egyszer ez a terminál majd a békében fogant céljait is teljesíteni tudja" - mondta.
A miniszter méltatta, hogy rekordidő alatt építették meg az egész kontinens legkorszerűbb átrakodó terminálját, ahol modern digitális megoldások segítik a munkát, így egyszerre tudnak átpakolni gyorsan és biztonságosan négy, maximum 740 méteres hosszúságú vonatot.
Tájékoztatása szerint a 30 milliárd forintos beruházással létrejött központban 500 ember fog dolgozni, a kapacitás pedig évi egymillió konténer lesz, kétszerese a Fehéroroszország és Lengyelország határán lévő létesítménynek.
"Mi, magyarok újra tudunk mutatni valami egészen újat és egészen egyedit a világnak" - fogalmazott, hozzátéve, hogy hazánk ezzel újra a globális elitbe került a logisztikai ágazatban.
A fényeslitkei terminál elsődleges funkciója, hogy átrakodják az ide beérkező vasúti szállítmányokat, amire azért van szükség, mert míg Európában 1435 milliméteres nyomtávú vasúti síneket használnak, addig Oroszországban és számos más ázsiai országban az 1520 milliméteres nyomtáv terjedt el.
Forrás: MTI

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években

Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése