Szijjártó Péter: 3000 milliárd forintos beruházással közvetlenül 9000 új munkahely jön létre Debrecenben

A valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben - közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

A tárcavezető a hajdúsági városban tartott rendezvényen mérföldkőnek nevezte a telekre vonatkozóan most aláírt adásvételi szerződést, mondván, hogy ez a projekt első, jogi kötőerővel rendelkező megállapodása.

Arról számolt be, hogy a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hatalmas nemzetközi verseny nyomán, két és fél év tárgyalás után választotta hazánkat második európai üzeme felépítésére.

Kiemelte, hogy ez nem csak hazai léptékben számít óriási összegnek, az elmúlt tíz év öt legnagyobb zöldmezős beruházása közé tartozik Európában.

"Ezzel Kína és Németország után mi leszünk a harmadik ország a világon, ahol CATL gyáregységgel rendelkezik." Majd hozzátette, hogy a projekthez állami támogatást is nyújtanak, amelynek részleteit később, az Európai Bizottságnál induló notifikációs folyamat lezárását követően hozzák majd nyilvánosságra.

Továbbá aláhúzta, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon van jelen gyártóbázissal mindhárom nagy német prémium autómárka, az Audi, a BMW és a Mercedes, amelyek fontos szerepet szánnak hazánknak elektromobilitási stratégiájukban, így sietni kell a tervek szerint 2025-ig tartó építkezéssel, mert nagy a kereslet az akkumulátorokra.

Szijjártó Péter közölte, hogy a jelenlegi európai helyzet ráadásul még különlegesebb jelentőséget ad az alkalomnak, miután korábban talán soha nem állt a világgazdaság ilyen rövid idő alatt kétszer is a feje tetejére, mint most a koronavírus-járvánnyal és az ukrajnai háborúval.

"Az energiaárak irracionális magasságba szabadultak el, az infláció az európai országok döntő többségében kétszámjegyűvé válik, az európai gazdaság egyértelműen recesszióba fordult és világméretű élelmiszerellátási válsággal is szembenállunk" - mutatott rá.

Szavai szerint "egyértelmű bizonyítványt állít ki" a magyar gazdaságpolitika teljesítményéről, hogy éppen a világgazdaság ezen két "fekete évében", tavaly és idén jelenthették be a valaha volt két legnagyobb beruházást.

Leszögezte: ezek mutatják, hogy sem a háború, sem a járvány nem tudta megtörni a világgazdaságban zajló két alapvető folyamatot, az autóipari forradalmat és a keleti vállalatok egyre radikálisabb globális térnyerését. "Mi mindkét folyamatot felismertük, mindkét folyamatra helyesen reagáltunk" - mondta.

Emlékeztetett rá, hogy a magyar autóipar teljesítménye 2010 óta két és félszeresére nőtt, termelési értéke 2021-ben megközelítette a 9500 milliárd forintot.

A miniszter úgy vélekedett, hogy a keleti nyitás a támadások ellenére sikeresnek bizonyult. "Világossá tettük, hogy mondvacsinált okok miatt egyetlen nemzet vállalatait sem vagyunk hajlandóak kitiltani. A kölcsönös tisztelet talajára helyeztük külpolitikánk egészét és kapcsolatainkat a tőlünk keletre eső világgal" - jelentette ki.

"Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy párhuzamosan azzal, hogy mi itt ünneplünk, azok, akik minket a keleti kapcsolatokért szoktak támadni, most súlyosan irigykednek" - tette hozzá.

Ennek kapcsán üdvözölte, hogy a beruházás segíteni fog abban, hogy hazánk az elmúlt évek kríziseihez hasonlóan ebből a válságból is megerősödve kerüljön ki.

Végül a magyar-kínai kapcsolatokat méltatta, kitérve arra, hogy tavaly rekordot döntött, 11 százalékos növekedéssel akkor először 12 milliárd dollár fölé emelkedett a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene, és a bővülés mértéke az idei első fél évben is 7 százalékos volt.

"Magyarország nagyon-nagyon sokat profitál a Kínai Népköztársasággal fenntartott pragmatikus, kölcsönös tiszteletre alapuló, külső befolyásoktól mentesített együttműködésből" - húzta alá.

MTI / A címlapfotó illusztráció (MTI)

2022. szeptember 05. 15:11
Emberölés történt Demecserben
Elfogták a nőt.
Súlyosan bántalmazott csecsemő került be a szombathelyi kórházba
A rendőrség súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást.
Válságstábot állított fel az Ázsia Expressz csapata, drámai a helyzet a hatalmas tűz miatt - Videó
Ördög Nóra drámai felvételeket készített a helyszínről.
Kapuzárási pánikjáról vallott Jákob Zoli, meglepő módszerrel védekezik az öregedés ellen
Az üzletember minden megtesz azért, hogy hosszú életet élhessen.
Ennek az 5 hivatásnak a képviselői hamarabb lépnek félre
Néhányuk egészen meglepő.
Elegem van már belőled!
Éltek-e már úgy együtt valakivel, hogy a hátuk közepére sem kívánták? Kabai András így éli a mindennapjait, aminek m...
Az igazi csoda
Szofi érkezését nagyon várták a szülei, mondhatni, életük legboldogabb időszaka lehetett a várandóság, vagyis lehete...
Újra együtt a Kincsvadászok!
Egy 12 órás idegtépő orvosi ügyelet. Állandó küzdelem az életben maradásért. Hibázni nem lehet, mert akkor meghalhat...
Kígyó marta meg a bírót, azonnal félbeszakadt egy futballmérkőzés - Videó
Túl bátor volt a játékvezető.
Tények teljes adás, 2024. április 16., kedd
GYILKOSSÁG - Gyerekei szeme láttára késelte halálra férjét egy nő Demecseren. Az asszony féltékeny volt, a végzetes ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.