
Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók
A tárcavezető a görög kollégájával, Níkosz Déndiasszal tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak komoly kihívásokkal kell szembenéznie, ugyanis a nemzetközi erők afganisztáni kudarca újabb, az eddigieknél súlyosabb bevándorlóáradattal fenyeget. "A geopolitikai fejlemények nem a mi malmunkra hajtják a vizet, ez egészen biztos" - fogalmazott.
Aláhúzta: fontos lenne elkerülni a 2015-ben elkövetett hibákat, azonban egyes nyugat-európai vezetők részéről ugyanolyan felelőtlen, meghívásként értelmezhető nyilatkozatok születnek, mint akkor.
A magyar és a görög kormány egyetért abban, hogy minél távolabb meg kell állítani az esetleges migrációs hullámokat, a bevándorláspolitikának pedig a határvédelemmel kell kezdődnie - szögezte le Szijjártó Péter.
"Az NGO-knak semmi keresnivalójuk nincs a határon, kerítésnek és fegyveres erőknek annál inkább" - mondta.

Emellett helytelennek és árulkodónak nevezte, hogy az Európai Bizottság nem ad elegendő támogatást a határvédelmi intézkedésekhez, holott szerinte inkább ezeket kellene finanszírozni, nem a Nyugat-Európában már kudarcot vallott társadalmi integrációs kísérleteket.
A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a kormány a hosszú távú magyar-orosz gázvásárlási szerződés sikeres megkötése ellenére folyamatosan tanulmányozza az újabb források bevonásának lehetőségét. Magyarország érdeklődik az izraeli és a ciprusi gázmezők kitermelése iránt, s érdekelt abban is, hogy új útvonal jöjjön létre Közép-Európa és a görögországi LNG-kikötők között - mutatott rá.
Kiemelte azt is, hogy a görög-magyar kereskedelmi forgalom idén idáig 25 százalékkal növekedett, és az együttműködés fejlesztésének érdekében a magyar Eximbank 110 millió eurós hitelkeretet nyitott.
Végezetül elmondta, hogy a felek megerősítették együttműködésüket a keresztény közösségek védelme érdekében, és Magyarország készen áll részt venni a görögországi erdőtüzek során megrongálódott templomok helyreállításában.
Szijjártó Péter és Níkosz Déndiasz pénteken együttműködési megállapodást írt alá a diplomáciai képzési együttműködésről.
MTI/Fotó illusztráció (MTI)

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk