
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz!
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a megnyitón üzbég kollégájával, Bahtijor Szaidovval közösen tartott sajtótájékoztatóján diplomáciatörténeti eseményként jellemezte az eseményt, kiemelve, hogy ez hazánkban az első üzbég külügyminiszteri látogatás.
Aláhúzta: nehéz időszak a jelenlegi, hiszen a szomszédos Ukrajnában háború zajlik, amelynek a magyar kisebbség számos besorozott tagja is már áldozatául esett.
"Ezért mi, magyarok, mivel a szomszédban vagyunk, s egy olyan nemzetet képviselünk, amelynek tagjai folyamatosan veszítik el az életüket, békét akarunk, azonnali fegyverszünetet és béketárgyalásokat" - szögezte le.

"Az is igaz, hogy ezen álláspontunk miatt mi az európai és a transzatlanti világban folyamatos támadás alatt állunk" - tette hozzá. Ugyanakkor rámutatott, hogy "a világ több és nagyobb, mint a transzatlanti térség, és a világon mi, akik békét akarunk, bizony jelentős többségben vagyunk".
"Így amikor Magyarország a béke mellett érvel, akkor Magyarország ezt a globális többség részeként teszi, és mivel mi egy globális többségnek vagyunk a részesei, ezért az elszigeteltségünkről szóló hírek nem mások, mint álhírek" - mondta.
Szijjártó Péter közölte, hogy a békét akaró országok egyike most nagykövetséget nyit egy másik, békét akaró országban, és ezzel a Türk Államok Szervezete minden tagállamának lesz diplomáciai képviselete Budapesten.
"Bezárkózás és elszigeteltség helyett tehát nyitásra kerül sor" - fogalmazott.
Majd ezt követően a kölcsönös tiszteletre alapozott, kétoldalú kapcsolatot méltatta, amelyből mindkét fél sokat profitált eddig is, de a nagykövetség megnyitása szavai szerint újabb dimenzióba léptetheti az együttműködést.

A miniszter úgy vélekedett, hogy a gazdasági áttörés megtörtént azáltal, hogy az OTP mára az ötödik legnagyobb szereplő lett az üzbegisztáni bankszektorban, minthogy egy helyi társaság felvásárlásával körülbelül 1,6 millió ügyfelet tudat magáénak a közép-ázsiai országban.
"És bizony az OTP megjelenése Üzbegisztánban újabb magyar vállalatoknak ad bátorítást, hiszen a jogi és pénzügyi biztonságuk immáron garantált" - jelentette ki.
Majd arról számolt be, hogy fontos megállapodásokat kötött a két ország a gazdasági kapcsolatok további fejlesztéséről. Először is, speciális ipari övezet jön létre Taskent mellett kifejezetten a magyar beruházó vállalatok számára, ahol kedvezményes szabályok között működhetnek majd, s számos hazai vállalat érdeklődött már a lehetőség iránt.
Ehhez a kormány támogatást fog biztosítani, készülőben van egy pénzügyi alap felállítása is ennek érdekében - tájékoztatott.
Illetve bejelentette, hogy az év végéig megteremtik a közvetlen légi összeköttetést a két főváros között, kezdetben heti két járattal, amelynek a technikai, pénzügyi és jogi előkészítése már bőven folyamatban van.
A felek a nagykövetség megnyitását megelőzően szándéknyilatkozatot írtak alá a kulturális örökség területén való együttműködésről.
MTI/Fotók: MTI/Illyés Tibor

Jövő februárban érkezik a fegyverpénz!

Magára haragította a fővárosiakat a Tisza Párt

A Tisza 5000 milliárdos megszorítást zúdítana a magyarokra – ideje nemet mondani + videó

Döbbenetes újabb részletek a Tisza-csomagról: bankoknak adnák a nyugdíjasok pénzét

NGM: előrehozottan, kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az utca embere kitöltötte már a nemzeti konzultációt és nem akar adóemelést

Indul a megemelt decemberi nyugdíjak utalása, ilyen pluszbevételekre számíthatnak még az idősek az év elején

Új panaszkezelő felület indul az alvállalkozói kifizetések védelmére

Menczer Tamás szerint az emberek látják, hogy a Tisza túl baloldali, túl brüsszeli és túl veszélyes is

Zsigó Róbert: A Tisza meg akarja adóztatni a mostani és a jövőbeni nyugdíjasokat, és el akarja törölni az állami nyugdíjellátást

Kocsis Máté: Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorítócsomagjáról

Orbán Viktor a Tisza megszorítócsomagjáról: A magyar történelem balos szemétdombjára való