
Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó
A tárcavezető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) konferenciáján ismertette a magyar EU-elnökség vonatkozó terveit az idei év második felére: kormányközi konferenciákat kívánnak tartani mind az öt nyugat-balkáni tagjelölttel, újabb csatlakozási fejezeteket kívánnak megnyitni Szerbiával, legalább hét fejezetet le akarnak zárni Montenegróval, meg kívánják nyitni az első fejezeteket Albániával, el akarják fogadni az egyeztetések megkezdését lehetővé tevő tárgyalási keretet Bosznia-Hercegovinával, illetve cél az érdemi tárgyalások megkezdése is Észak-Macedónia új, erősen integrációpárti kormányával.
Ezt követően aláhúzta, hogy ezen országok minél előbbi belépése nem csupán politikai vagy biztonsági, hanem gazdasági érdek is.
Erre példaként említette, hogy a térségbeli magyar beruházások értéke mára elérte a 2,5 milliárd eurót, és a kereskedelmi forgalom is négyszeresére nőtt 2010 óta, értéke meghaladta a hétmilliárd eurót.
Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy hazánk integrációs szakértők küldésével is segíti a bonyolult csatlakozási eljárást, illetve képzést nyújt a régióból érkező tisztségviselőknek a folyamat előmozdítása érdekében.
"Úgy gondolom, hogy ebből a mostani turbulens, válságokkal teli időszakból az jelenthetné a kiutat, ha megpróbálnánk visszatérni a kölcsönös tiszteletre alapuló kelet-nyugati együttműködéshez" - mondta.
"Ehhez hidakra van szükség, márpedig Közép-Európa, Délkelet-Európa, a Nyugat-Balkán betöltheti ezt a szerepet" - tette hozzá, kiemelve, hogy Magyarország jól demonstrálja, hogy milyen előnyökkel jár a kelet-nyugati együttműködés.
"Készek vagyunk hídszerepet betölteni, és megadni minden lehetséges támogatást a nyugat-balkáni országok számára ahhoz, hogy hídként működhessenek egy jobb, előremutatóbb és békésebb európai jövő érdekében, ahol a gazdaság fejlődésére tudunk összpontosítani végre a szomszédságunkban dúló háborúk helyett" - jelentette ki.
MTI

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba