Szijjártó: Josep Borrell rendkívül veszélyes javaslatokat tett a közel-keleti helyzet kapcsán is

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője teljesen elvesztette a kontrollt, s rendkívül veszélyes és észszerűtlen javaslatokat tett a Közel-Kelet vonatkozásában is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU informális külügyi tanácsülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Josep Borrell láthatólag "elveszítette a kontrollt, és mintegy ilyen brüsszeli Bidenként jön-megy itt, tesz javaslatokat, amelyek rendkívül veszélyesek Európa számára".

Bírálta a főképviselő azon friss előterjesztését is, amelynek értelmében az Európai Uniónak szankciókat kellene elrendelnie az izraeli kormány két miniszterével szemben.

"Rendkívül veszélyes és abszolút észszerűtlen javaslat, hiszen egy ilyen döntés rendkívüli kérdőjeleket vetne fel a Közel-Keleten, illetve aláásná teljes egészében az Európai Unió és Izrael együttműködését" - mondta.

Majd Izraelt méltatta, amiért megegyezett az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a gyermekbénulás elleni oltási program gázai megindításáról.

"Ezt a lépést becsülni kell. Itt ma egy közös álláspontot akartak elfogadni, amely Izraelt ostorozta volna ezen megállapodás ellenére, úgyhogy kértük annak a módosítását" - tájékoztatott.


Valamint üdvözölte Izrael elkötelezettségét amellett, hogy a Templom-hegyen és a szent helyeken fenn tudjon maradni a vallásgyakorlás szabadsága.

"Az elmúlt időszak bizonyos lépései bizonyos izraeli politikusok részéről a muszlim és egyes keresztény közösségekben is kiváltottak aggodalmat. És ebből a szempontból mind az izraeli külügyminiszter, mind pedig a miniszterelnök nyilvános elköteleződése a vallásgyakorlás szabadságának fenntartása mellett, azt hiszem, hogy komoly jelentőségű" - fogalmazott.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az ülésen részt vett a török diplomácia vezetője is, ezzel kapcsolatban pedig sérelmezte, hogy már öt éve nem volt ilyen magas szintű egyeztetés az EU és Törökország között, mint ami most a magyar soros elnökség alatt megtörténhetett.

Rendkívül fontosnak nevezte a migrációs együttműködés megőrzését, és tudatta, hogy arra kérte török kollégáját, hogy "semmiképpen ne hagyják magukat lebeszélni a migráció féken tartásáról csak azért, mert azt látják, hogy egy európai uniós tagországot azért köteleznek sok-sok tíz- és százmillió forint megfizetésére, mert az megvédi a határait".

Illetve elmondta, hogy a török külügyminiszterrel most nem folytatott kétoldalú egyeztetést, mivel ezt bármikor megtehetik, és az ENSZ Közgyűlésén meg is fogják tenni szeptemberben.


Hozzátette: Törökország megkerülhetetlen az Európai Unió előtt álló kihívások kezelésében, legyen szó akár az energiabiztonságról, akár a fizikai biztonságról a migráción keresztül.

A miniszter kifejtette, hogy a hétvégi németországi késelés is világosan demonstrálta , hogy "mennyire veszélyes és észszerűtlen az a brüsszeli nyomás, amelyet Magyarországra is próbálnak gyakorolni".

"Mi nem akarunk Solingent Magyarországon, nem akarunk késeléseket Magyarországon, nem akarunk illegális migránsokat Magyarországon, ezért egészen egyszerűen megdöbbentő és felháborító az, hogy miközben Európában drámaian nő az illegális migránsok által elkövetett bűncselekmények száma, nő az illegális migránsok által megölt európai emberek száma, addig az Európai Unió minket azért büntet, mert megvédjük magunkat, a határunkat, és nem engedjük be az illegális bevándorlókat" - sorolta.

MTI/Fotók: MTI/Bodnár Boglárka

2024. augusztus 29. 17:39
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Nyugaton lehet ma napos idő
időjárás-jelentés, 2025. május 19., hétfő reggel
Halálra gázoltak egy embert az M6-oson
Halálra gázoltak egy, az M6-os autópálya mellett dolgozó embert hétfőn reggel - közölte az Fejér Vármegyei Rendőr-fő...
Selfi miatt került kórházban a focista
A turisták és a helyiek által is kedvelt sétányról zuhant sziklákra.
Újabb lépés az áremelések ellen, az árréscsökkentés a háztartási cikkekre is kiterjed
A kormány a magyar családok és nyugdíjasok védelme érdekében minden eszközével fellép az indokolatlan áremelésekkel ...
Koncz Zsófia: ekkora támogatást még soha nem kaptak a magyar családok
A jövő évi költségvetésben 4800 milliárd forintot fordít családtámogatásra a kormány, ez a nemzeti összetermék öt sz...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.