Szijjártó: Ismét megdőlt a beruházási rekord Magyarországon

Mintegy 2600 milliárd forinttal idén ismét megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, a friss adatok szerint a legtöbb beruházás ezúttal is Dél-Koreából érkezett, ahonnan számos vállalat újabb fejlesztéseket tervez hazánkban - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szöulban.

 

2022. december 20. 13:02

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a kelet-ázsiai cégek folyamatosan hódítják meg az európai piacokat, és az elmúlt tizenkét év kormányzati politikájának eredményeképpen gyakran döntenek magyarországi beruházási helyszín mellett a kedvező körülmények miatt.

Kiemelte: ennek bizonyítéka, hogy hazánkban 2022-ben ismét megdőlt a beruházási rekord, összesen 2600 milliárd forint értékben, ráadásul úgy, hogy ebben még nincs is benne minden idők legnagyobb beruházása, a kínai CATL ugyanis csak jövő év elején kezdi építeni debreceni akkumulátorgyárát.

"Soha korábban egyetlen esztendő leforgása alatt ennyi beruházás a beruházásösztönzési rendszeren keresztül még nem érkezett Magyarországra" - fogalmazott.


Szijjártó Péter arról számolt be, hogy körülbelül 1100 milliárd forinttal idén is Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás, az elmúlt négy évben immár harmadjára, és ezek nagyrészt az elektromos autóipar területén valósulnak meg. A második helyen a német, a harmadikon pedig a magyar vállalatok állnak.

Aláhúzta, hogy a dél-koreai Samsung SDI és SK Innovation honosította meg hazánkban az elektromos akkumulátorgyártást, s ezen vállalatokat egyre több beszállító cég követi a kelet-ázsiai országból.

Tájékoztatása szerint 2014 óta harminckilenc dél-koreai elektromos autóipari beruházás jött létre több mint tízmilliárd eurónyi értékben.

"Mára elmondhatjuk, hogy Magyarország az elektromos autóipari átállásnak nemcsak hogy az Európa-bajnoka, de a világbajnoki címre is joggal pályázhatunk" - szögezte le.

"Azzal, hogy a koreaiak meghonosították az elektromos akkumulátorgyártást Magyarországon, azzal megteremtették a lehetőségét annak, hogy a magyar gazdaság hosszú távon növekedési pályán tudjon maradni, és ezáltal most el tudjuk kerülni az európai gazdaságra leselkedő recessziót" - tette hozzá.

A miniszter a nap folyamán hat dél-koreai vállalat vezetőivel tárgyalt további beruházásokról, s közölte, hogy a hazánkban több mint hatezer embert foglalkoztató Samsung SDI és SK Innovation is a következő beruházásai ütemezését tervezi, ahogyan több beszállító is.


Emlékeztetett, hogy mára a dél-koreai vállalatok alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, a kétoldalú kereskedelem pedig újra rekordot döntött, a tavalyi csúcs ötmilliárd dollár volt, de idén szeptember végéig a forgalom 22 százalékkal nőtt.

Üdvözölte, hogy már van közvetlen légijárat Budapest és Szöul között, ráadásul a Korean Airlines heti kettőről háromra emeli a járatok számát. Illetve kitért arra is, hogy a tető alá hozott regionalizációs megállapodás alapján a magyar élelmiszeripari termékek visszatérhetnek a dél-koreai piacra.

Szijjártó Péter a dél-koreai kereskedelmi és külügyminiszterrel is találkozott, s az Európai Unióban elsőként kereskedelem- és beruházásösztönzési keretmegállapodást kötött Dél-Koreával, aminek nyomán újabb beruházások érkezhetnek és exportlehetőségek nyílhatnak.

Forrás: MTI

Fejbe lőtte magát egy tinédzser fiú Rákosmentén
A fiút egy fővárosi kórházba szállították.
Kizuhant az ablakból egy nő Gyöngyösön
A pontos körülmények egyelőre nem ismertek.
Szintet lépett Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata
Újabb mérföldkőhöz értek a fiatalok.
Borzalmas felvételek készültek a törökországi katasztrófáról, már közel 1000 halott van
Legkevesebb 912 halottjuk és 5385 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek - közölte Recep Tayyip Erdoga...
Csomagtartóba tuszkolta párját, majd felgyújtotta a kocsit a férfi
Egy szántóföldön találtak rá az égő autóra.
A ketrec nagy harcosai
A hazai legnagyobb harcosok léptek ringbe a kihívóikkal szemben a nemzetközi MMA-gálán. Négy meccset KO-val, kettőt ...
Sikereikkel példát mutatnak
Sikeresek, pozitívak és példaképek az ország legmeghatározóbb női vezetői. A Legyen Divat a Női vezető kampány célja...
Az anorexia csapdájában
Túl van az életveszélyen. Krizsán Lili két és fél hónapig volt kórházban súlyos anorexiája miatt - az orvosok szerin...
Eszméletlen károkat okozott a hétvégi vihar
Összesen másfél milliárd forintnál is nagyobb kárbejelentési összegre számítanak az MTI-nek nyilatkozó biztosítók a ...
Elveszett életek
Szinte nincs olyan kisbabára vágyó nő, akinek ne a vetélés lenne az egyik legnagyobb félelme. Vannak olyan családok,...
Ki nem találná, mivel tölti a napjait a Neoton Família drámai helyzetbe került énekesnője
Az amerikai bajnokságba igazolhat a Chelsea sztárcsatára
A Fradi-Újpest meccs élőképéről hazudott óriásit a Soros-blog
Egy részeg férfi el akarta lopni Lenin holttestét
Eljegyezték Eminem lányát - fotók