Szijjártó: ez nem a mi háborúnk

Ez nem a mi háborúnk, Magyarország ki akar maradni belőle - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az orosz-ukrán fegyveres konfliktusra utalva, miután a NATO keleti szárnyához tartozó országok külügyminisztereivel tárgyalt csütörtökön Pozsonyban.

Szijjártó Péter a közmédiának nyilatkozva kijelentette: Magyarország ragaszkodik ahhoz a döntéshez, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába, területén nem enged át fegyvereket, illetve ellenzi az orosz kőolaj és földgáz importjára vonatkozó szankciók bevezetését. A magyar kormány érti - tette hozzá -, hogy a fegyverszállítás Ukrajna érdeke, "de ez ellentétes a mi érdekünkkel".

Partnereivel, vagyis az úgynevezett bukaresti kilencekhez tartozó államokkal, Bulgáriával, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával, Romániával és Szlovákiával együtt Magyarország elítéli a katonai agressziót, és békében és biztonságban szeretne élni - ismertette a tanácskozáson megfogalmazott közös álláspontot a közmédiával Szijjártó Péter.

Hozzátette: a tanácskozáson megismételte a magyar álláspontot, miszerint az orosz-ukrán háború nem Magyarország háborúja és a magyar kormány mindent meg kíván tenni azért, hogy a magyar embereket megvédje ettől a háborútól.

Elmondta: partnereinek is beszámolt arról, hogy a magyar kormány tudomása szerint folyamatos az egyeztetés az ukránok és magyar baloldal között.

 


"Tudjuk azt, hogy megegyezés született, miszerint a baloldal azonnal elkezdené fegyverek szállítását Ukrajnába. Ez számunkra elfogadhatatlan, ellentétes Magyarország és a magyar emberek érdekeivel, Magyarország biztonsági érdekeivel" - közölte a miniszter.

Ugyanis a fegyverszállítás a háborúba történő belesodródás veszélyét hordozná magában - fűzte hozzá.

Közlése szerint értik, hogy Ukrajnának az az érdeke, hogy olyan baloldali kormány legyen Magyarországon, amely megkezdi a fegyverszállítást, a magyar érdek viszont az, hogy biztonságban legyenek a magyar emberek - jelentette ki.

Emlékeztetett: továbbra is erőteljes nyomást tapasztal annak elérésére, hogy az Európai Unió vezessen be szankciókat az orosz kőolaj és földgázszállításokra, ám ez "vörös vonal" Magyarországnak.

Tudja - folytatta - hogy a magyar baloldal megszavazná ezeket a szankciókat, de a kormány nem hajlandó erre, mert akkor a háború árát a magyar emberekkel fizettetnék meg.


A szankciók ugyanis súlyos veszélybe sodornák Magyarország energiaellátását és a gazdaság működését - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Partnereinek arról is beszámolt - mondta -, hogy Magyarországon az ország történetének legnagyobb segélyprogramját hajtják végre. Több száz tonna élelmiszert és higiénés eszközöket tartalmazó szállítmányt juttattak el Ukrajnába, és már 548 ezer ukrajnai menekült érkezett Magyarországra.

Végül Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország tiszteletben tartja azon országok döntését, amelyek szállítanak fegyvert Ukrajnába. Cserébe elvárják, hogy más államok tartsák tiszteletben a fegyverszállításokat kizáró magyar álláspontot.

MTI

2022. március 31. 12:32
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family