
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter Hameenlinnában, a visegrádi, északi és balti országok fórumán arról számolt be, hogy a szokásos déli és délkeleti irány mellett az EU-t egyre erősebb migrációs nyomás éri kelet felől is. Mint mondta, Belarusz irányából Litvánia és Lengyelország fenyegetve érzi magát, ez pedig közvetlen hatással van az egész észak-európai térségre.
Kiemelte: ez a nyomás a következő hónapokban még fokozódni fog, hiszen a 39 milliós Afganisztánon belül négymillióan már otthonuk elhagyására kényszerültek, és őket egyesek Nyugat-Európában arra buzdítják, hogy induljanak meg a kontinens irányába.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy Észak-Európa most azzal a kihívással szembesül, amely 2015 óta a mindennapok része Közép-Európában, s ez kicsit meg is változtatja az északi kormányok álláspontját.
"Magyarország 2015-ben komoly támadások alatt állt amiatt, hogy saját magunk és az EU megvédése érdekében kerítést építettünk a határunkon. Mindenfajta gusztustalan jelzőket használtak ránk, és nem átallottak minket a 20. század legsötétebb diktatúráihoz hasonlítani" - fogalmazott.
Hozzátette, ezzel szemben mára a helyzet megváltozott, így az Európai Unióban bevett szokás lett a határkerítések építése. Ebben a tekintetben Magyarország pozitív tapasztalatokkal rendelkezik, ugyanis ha nem épült volna kerítés a déli határon, akkor további százezrek vagy akár milliók érkezhettek volna illegálisan Európába - húzta alá.
Magyarország tehát megvédte Európát, megvédte a fő migrációs célpontnak számító Németországot és természetesen most is készen áll erre - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár