Szijjártó: Európa biztonsága Afrika stabilitásával kezdődik, ezért nagy szükség van Kenya támogatására

Európa biztonsága Afrika stabilitásával kezdődik, ezért óriási szükség van a terrorellenes harcban és a menekültek ellátásában részt vevő Kenya támogatására, amelyhez Magyarország is nagyban hozzájárul - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Nairobiban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kenyai kollégájával, Wycliffe Musalia Mudavadival közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulóját, és ezt a viszonyt mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte, aminek a jelentősége különösen felértékelődött napjainkban, a háborúk és az erősödő terrorveszély korában.

Rámutatott, hogy a terrorizmus fenyegetése súlyos árnyékként vetül Afrikára, és ez a migráció egyik fő kiváltó oka is, ezért hazánk nagyra becsüli Kenya szerepét a terror elleni küzdelemben és a menekültek ellátásában.

"És minél sikeresebb Kenya a terrorellenes harcban és a menekültek ellátásában, annál nagyobb biztonságban vagyunk mi Európában" - szögezte le.

Hozzátette, hogy Európa biztonsága Afrika stabilitásával kezdődik, ezért nagy szükség van azokra az államokra, amelyek hozzájárulhatnak a térség megerősítéséhez, ezért Kenya is támogatást érdemel.

Tájékoztatása szerint Magyarország nemcsak szavakban, hanem tettekben is segítséget nyújt Kenyának, minthogy a hazai biztonsági helyzet is annál jobb, minél stabilabb és fejlettebb az ország.


Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy hazánk hatmilliárd forintnyi kötött segélyhitel-programot indít a kelet-afrikai országban, amelynek keretében magyar vállalatok két központot állítanak fel az öntözési rendszer és a halászat modernizációja érdekében, ezáltal javítva az élelmiszerellátás biztonságát.

Bejelentette, hogy a kormányzat 200 millió forintos pénzügyi támogatásról döntött egy mezőgazdasági oktatási és kutatási központ létrehozásához, amellyel magyar vetőmagokkal korszerűsíthetnék a kenyai agrárszektort.

Közölte, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem három megegyezést is aláírt kenyai kutatóintézetekkel és cégekkel a mezőgazdasági együttműködés fejlesztése érdekében.

Ezt követően üdvözölte, hogy Kenya atomerőmű építéséről határozott, ami segíteni fog a károsanyag-kibocsátás csökkentésében és a zöld célok elérésében.

Tudatta, hogy a felek nukleáris oktatási és képzési együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében Magyarország részt fog venni kenyai szakemberek felkészítésében, és a hatóságok készek a szabályozási tapasztalatok átadására is.

Érintette az idei magyar európai uniós elnökség kérdését is, a támogatásáról biztosítva Kenya "igazságosabb, kiegyensúlyozottabb nemzetközi politikai rendszerre" vonatkozó igényét. Arról beszélt, hogy Magyarország is egyetért ebben a célkitűzésben, miután "napjainkban a politikai rendszer inkább egymás kioktatásáról és bírálatáról szól az együttműködés helyett".


Hozzáfűzte, hogy tavaly aláírták az EU-Kenya gazdasági partnerségi megállapodást, Magyarország pedig mindent meg fog tenni a mielőbbi hatályba lépés érdekében az elnökségi féléve során.

A miniszter az Education Hungary iroda bővítésének ünnepélyes bejelentésén közölte, hogy az alapító Pécsi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola, illetve Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem mellett a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem is csatlakozott a programhoz, amelynek keretében átfogó segítséget nyújtanak a magyarországi képzési lehetőségek iránt érdeklődő diákoknak.

Kiemelte, hogy a magyar felsőoktatásban jelenleg 290 ezren tanulnak, közöttük 40 ezer külföldi, és sok kenyai is, akik az így megkapott versenyképes tudás birtokában hozzájárulhatnak hazájuk fejlődéséhez.

Aláhúzta, hogy hazánk évente kétszáz kenyai diák számára biztosít felsőoktatási ösztöndíjat, és nagyon népszerű a program, hatalmas a túljelentkezés, ezért fontolóra fogják venni a keretszám bővítését, ha továbbra is ekkora lesz az érdeklődés.

Leszögezte, hogy Afrika lakosságának a 60 százaléka 25 év alatti, így rendkívül lényeges az oktatási együttműködés.

Kifejtette, hogy Magyarország kis ország, amelynek erősségét nem a katonai vagy gazdasági ereje adja, hanem tudományos és kulturális teljesítménye, így hazánk ezen a területen is támogatást próbál biztosítani Afrika fejlődéséhez.

"Tudjuk, hogy önöknek itt, Afrikában nem kioktatásra vagy jótanácsokra van szükségük, hanem konkrét segítségre, konkrét együttműködési programokra a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös előnyök alapján" - összegzett.

MTI

2024. március 27. 13:12
Két hét után meghalt az izraeli kisfiú, akinek az édesanyját brutális merényletben meggyilkolták
Kéthetes korában elhunyt a merényletben meggyilkolt várandós nő császármetszéssel súlyos állapotban világra hozott k...
Megérkeztek az utolsó képek a parajdi sóbányáról – így már sohasem láthatjuk
A sóbányát pénteken teljesen elöntötte a víz.
Indiában többen meghaltak egy petárdagyárban bekövetkezett robbanásban
Robbanás történt az észak-indiai Pandzsáb állam egy petárdákat gyártó üzemében, legkevesebb öten meghaltak, és több ...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága pénzügyi tragédia lenne
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel - részletezte az MTI, a minis...
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon
Egyre több magyar esik áldozatául az ukrán hátterű online csalásoknak.
Készülj, ez hajmeresztő lesz!
20 méter magasra repültek, vagy éppen a hajuknál fogva lógatták őket. Sokkoló, vagy inkább hajmeresztő produkcióknak...
family
Gyerekként ez volt az álmom
Hamarosan élőben láthatjuk, amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalm...
family
Megrázó vallomások a Naplóban
Kaiser Ede - akinek a neve összeforrt a móri bankrablással - először enged be kamerát az otthonába. Most vasárnap is...
family
Tények teljes adás, 2025. május 30., péntek
MEGDÖBBENTŐ - Kamaszok vertek össze egy középkorú férfit Móron viccből, az áldozat két nappal később hatalmas kínok ...
Mokka Eszterrel!
Nem szokatlan neki a hajnali kelés, sőt egyenesen azt mondta, hogy élvezi is. Ráadásul azért teszi mindezt, hogy Önö...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.