Szijjártó: el kell kerülni, hogy államok közötti háborúvá szélesedjen az izraeli konfliktus

A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, a legfontosabb az, hogy sikerüljön megakadályozni az államok közötti háború kitörését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.


A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülésről beszámolva közölte, hogy az izraeli válság kapcsán erős a megosztottság a tagállamok között. Kiemelte, hogy a kormány álláspontja egyértelmű ebben a kérdésben is, eszerint teljességgel elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan, ha valakik rakéták ezreit lövik ki egy országra, emberek ezreinek halálát, szenvedését okozzák, túszokat ejtenek.

"Ezért mi önmagától értetődőként tekintünk arra is, hogy Izraelnek igenis joga van megvédenie saját magát. Izrael mellett a lehető leghatározottabban kell kiállnia az Európai Uniónak, hiszen Izraelt terrortámadás érte" - szögezte le.

"Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy a nemzetközi közösségnek erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében is, hogy az eszkalációt elkerüljük. Ha nem sikerül elkerülni az eszkalációt, akkor a közel-keleti konfliktus kiterjedése olyan helyzetet állíthat elő, amely hosszú évekre vagy akár évtizedekre is megmérgezheti a Közel-Kelet és a tágabb térség életét" - tette hozzá.

"Ami a legfontosabb az Izraelben zajló konfliktus tekintetében, hogy sikerüljön elkerülni azt, hogy ez a konfliktus országok, államok, hadseregek közötti formális háborúvá terebélyesedjen. Reméljük, hogy a nemzetközi közösség minden tagja elég felelősségteljes magatartást fog tanúsítani" - fogalmazott.


Kitért a civil lakosság biztonságának fontosságára is: mind a tizenöt magyar állampolgárral tartják a kapcsolatot a Gázai övezetben, ahonnan jelen pillanatban lehetetlen a kijutás. "Természetesen azon vagyunk, hogy amint annak a fizikai, politikai, jogi lehetősége megnyílik, akkor el tudják hagyni a Gázai övezetet" - mondta.

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy el kell kerülni a térségbeli országok stabilitásának meggyengülését is, ami különösen lényeges azok esetében, amelyek Európa segítségére vannak a migráció fékezésében, mint amilyen például Egyiptom.

"Ha Egyiptom nem viselkedne felelősségteljesen, ha Egyiptom nem tartaná féken az illegális migrációt, akkor Európa olyan migrációs hullámmal szembesülne délkeleti irányból, amely nagyon nehezen megoldható biztonsági kihívást állítana elő" - vélekedett.

A miniszter támogatásáról biztosította Várhelyi Olivért, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosát az őt ért támadásokkal szemben. "Azt gondoljuk, hogy teljesen normális és elvárható lépés ebben a helyzetben, hogy mindazon európai uniós források folyósítását ellenőrzik, amelyek esetében esély van arra, hogy terrorszervezetek kezébe kerüljenek" - jelentette ki.

A miniszter aggodalmát fejezte ki az egyes nyugat-európai városok utcáiról készült, "riasztó" képekkel kapcsolatban.


"Nagyon komoly aggodalomra ad okot az a modernkori antiszemitizmus, amely megjelent a nyugat-európai országokban. Komoly aggodalomra ad okot az is, hogy Nyugat-Európa különböző városaiban megengedik, hogy terrorszervezetek mellett tüntessenek" - hangsúlyozta.

"Magyarország területén ez elképzelhetetlen. Magyarországon nem lehet terrorszervezetek mellett megmozdulásokat szervezni" - mutatott rá.

"Sajnáljuk, hogy Nyugat-Európa országai erről másként gondolkodnak, és sajnáljuk, hogy Nyugat-Európában felütötte a fejét a modernkori antiszemitizmus, ami az egyik nyilvánvaló következménye az Európát sújtó migrációs hullámnak és az ezzel szembeni összeurópai fellépés hiányának" - közölte.

"Mindaddig, amíg Brüsszelből az illegális migrációt inspirálni, biztatni fogják, addig arra kell számítani, hogy Európa nyugati felében a párhuzamos társadalmak kialakulásával együtt a modernkori antiszemitizmus is tovább fog erősödni" - fűzte hozzá.

MTI

2023. október 23. 15:08
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Koncz Zsófia: ekkora támogatást még soha nem kaptak a magyar családok
A jövő évi költségvetésben 4800 milliárd forintot fordít családtámogatásra a kormány, ez a nemzeti összetermék öt sz...
1500 motoros felvonulva kísérte utolsó útjára Ákost
„Apa itt van velünk, és megy tovább velünk, csak az út másik oldalán” – ezt mondta az egykori Dakar versenyző, Varga...
Horror, koporsókat használt hűtőként egy szórakozóhely
Mexikóvárosban a rendőrség illegális szórakozóhelyet záratott be, ahol koporsókat használtak italok hűtésére - közöl...
Meglepő, de ezen osztozkodik Bochkor Gábor és Fejes Tamás
Különös barátság köti össze Fejes Tamással.
Saját rokonait mérgezte a békenagykövet orvos Dunaújvárosban
Begyógyszerezte idős rokonait, hogy megszerezze a pénzüket egy korábban orvosként dolgozó férfi Dunaújvárosban. Korá...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.