Szijjártó: az Európai Unió csak akkor lehet erős, ha a tagállamok visszakapnak bizonyos kompetenciákat

Akkor lehet esély az Európai Unió ismételt megerősödésére, ha a hatáskörök döntő többsége tagállami kompetencia lesz a gazdasági, a migrációs és az egészségügyi válságkezelés területén - mondta hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a "Párbeszéd Európa Jövőjéről: A bővítéspolitika a jövő kulcsa?" című rendezvényen kijelentette, hogy "az EU jövője a tagállamokban van, sokkal inkább, mint Brüsszelben". Ennek megfelelően szerinte a közösség akkor erősödhet meg ismét, ha maguk a tagállamok is újra erősek lesznek, ehhez pedig vissza kell kapniuk bizonyos kompetenciákat három olyan területen, amelyekben az elmúlt 15-20 évben jelentős válságok rázták meg a világot.

Úgy vélekedett, hogy a pénzügyi-gazdasági válságra, a migrációs krízisre, illetve a koronavírus-járványra adott európai válaszok túlságosan ideológiai jellegűek voltak, és a demokratikus vita lehetősége korlátozott volt.

Kiemelte, hogy az EU versenytársai ebben az időszakban meg tudták tartani vagy jelentősen növelni tudták részesedésüket a világ gazdasági teljesítményéből. Emellett ráadásul olyan "kommunisztikus javaslatok" is sértik a versenyképességet, mint az atomenergia negatív diszkriminációja, a közép-európai szállítmányozási cégeket hátrányba hozó mobilitási csomag vagy az adóharmonizációs törekvések.

Mint mondta, a tagállamok közötti gazdasági verseny ellehetetlenítése a külső versenyképességet is rontja, Magyarország pedig minden ellentétes irányú törekvés ellenére folytatni fogja az adócsökkentéseket és a beruházásösztönzést.


Szijjártó Péter ezt követően arról beszélt, hogy a brüsszeli migrációs politika "totális kudarcot vallott", amit jól mutat, hogy a kontinens egyszerre három irányból is bevándorlási nyomás alatt áll. "Más kérdés, hogy nem ez volt-e a céljuk. Hogy minél nagyobb nyomás alatt legyünk, minél több migráns jöjjön Európába" - fogalmazott.

Szavai szerint az Európai Bizottság "mindent támogat, ami a migrációt növeli, és semmit sem támogat, ami megállítaná". Hozzátette, az illegális bevándorlást csak a tagállamok képesek megállítani, márpedig erre nagy szükség lenne, ugyanis az napjainkban már nem csak biztonsági és civilizációs, hanem egészségügyi kockázatokat is hordoz magában.

Ennek kapcsán kitért a világjárványra is, amely - mint mondta - rámutatott, hogy "amikor valódi vezetői döntések szükségesek, akkor az intézmények kudarcot vallottak", és a hatékony válaszlépések nemzeti, kormányközi alapon születettek. Ez adta a magyar válságkezelés sikerét is - húzta alá.

A miniszter végezetül a nyugat-balkáni bővítési folyamat felgyorsítását sürgette, ami szerinte kulcsfontosságú az EU megerősödésének szempontjából is, különösen miután a közösség nemrég elvesztette az Egyesült Királyságot.

Rámutatott, hogy egyes kollégái gyakran panaszkodnak arra, hogy külső szereplők, például Oroszország vagy Törökország befolyásszerzésre törekszenek a régióban, de eközben nem haladnak a csatlakozási tárgyalások. "A geopolitikában nincsen vákuum. Ha mi nem integráljuk a térséget, akkor más fogja, és nekünk csak a siránkozás marad" - közölte.

MTI/A fotó illusztráció (MTI/Soós Lajos)

2021. december 06. 13:43
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Botrány Szombathelyen, kukkolhatják a meztelen nőket egy szoláriumban
Egy vendég már feljelentést is tett.
Nyilvánosan szexelt egy pár a népszerű fürdőhelynél, videóra vették az aktust
Egyáltalán nem zavartatták magukat.
Törpe víziló született a Szegedi Vadasparkban
Törpe víziló (Choeropsis liberiensis) született április 9-én a Szegedi Vadasparkban, a gondozók a hagyományoknak meg...
Árulkodó fotó: Nem csak Tóth Gabi kapott helyet Papp Máté Bence szívében
Bensőséges fotó bizonyítja felhőtlen kapcsolatukat.
Tények délben teljes adás, 2024. április 18., csütörtök
SOKKOLÓ - Patkányok haraptak össze egy csecsemőt Ócsán. Az állatok berágták magukat a kiságyba, a gyereknek vérzett ...
Intenzív záporok jégdarával
időjárás-jelentés, 2024. április 18., csütörtök, dél
Tények reggel teljes adás, 2024. április 18., csütörtök
SOKKOLÓ - Patkányok haraptak össze egy csecsemőt Ócsán. Az állatok berágták magukat a kiságyba, a gyereknek vérzett ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.