
Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen
Mint írta, a nyugat-balkáni országok ezúttal sem kapták meg a céldátumokat, az albánokkal és az észak-macedónokkal még meg sem indultak a tárgyalások, a szerbekkel megnyitott négy újabb tárgyalási fejezet - a 35-ből - pedig csak sovány vigaszt jelentett. Hangsúlyozta: az EU kezd visszacsúszni oda, hogy a brüsszeli Nyugat-Balkán-politika kioktatásból, leckéztetésből és szankciókból áll.
Ez nem túl fantáziadús megközelítés, ráadásul veszélyes is -közölte.
"Ha valakik, akkor mi, magyarok jól emlékezünk arra, hogy milyen tragikus következményei szoktak lenni annak, amikor a nyugati világ büntetni akarja a Nyugat-Balkánt" - írta Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy az új német külügyminiszter, Annalena Baerbock a napokban például Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság vezető politikusát fenyegette szankciókkal.
"Minket aggodalommal töltenek el az ilyen nyilatkozatok, hiszen Bosznia és Hercegovina itt van a közelünkben, az ország stabilitásának és békéjének fenntartása alapvető biztonsági érdekünk. Berlin messzebb van, de nem annyira messze, hogy ne lehetne bármikor elrepülni onnan Banja Lukába. Elrepülni és tárgyalni. Beszélni a boszniai szerbekkel. Velük és nem róluk. Lehet, hogy ez segítene a helyzet megértésében" - fogalmazott a külügyminiszer.
Szijjártó Péter leszögezte: az EU csak a tagállamok egyhangú döntésével vezethet be szankciókat bárki ellen, és Magyarország nem fog adni támogatását semmifajta szankcióhoz a boszniai szerbek vezetőjével, Milorad Dodikkal szemben.
"Ha lesz ilyen javaslat, meg fogjuk vétózni" - közölte. Bővítés és nem szankciók: erről kell szólnia az EU nyugat-balkáni politikájának a jövőben - írta Szijjártó Péter.
MTI

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt